2021. március 25., csütörtök

Kielégít ő, még egy darabig

Azt írja az újság Lujza, hogy "Kielégítőnek nevezte Navalnij állapotát az orosz börtönfelügyelet. Gondolom úgy értették, hogy kielégítően rossz, nem fogja már sokáig rontani a híresen humánus orosz büntetőtelep levegőjét.
Ami igazán helyes dolog részéről, ha már volt olyan pofátlan, hogy nem halt bele az orosz titkosszolgálat mérgezéses merényletébe. Így csak lecsukták, mert - mint közismert - nem jelentkezett a megadott időben a rendőrségen, a felfüggesztett (nagyjából koncepciós perben kiizzadt) ítélete után. Hát ja, épp egy berlini kórházban próbálta túlélni a novicsok néven közkedvelt idegmérget, ahelyett, hogy rögtön Moszkvába vitette volna magát (kórházi műszerek és infúziós állványok kíséretében), jelentkezni a kerületi rendőrőrsön.

Most nagyjából két és fél évet kell(ene) letöltenie, de mint a mondás tartja, azt meg is kell még érni. Mondjuk képzelem mit kapott volna, ha belehal a merényletbe, biztos nem úszta volna meg húsz év posztumusz fegyház alatt, meg eltiltották volna a közügyektől, örökre. (Szóval még a reinkarnáció sem menthette volna meg az esetleges politikai karrierjét.)

Vele beszélni a sajtónak nem lehet, az ügyvédje meg annyit mond, hogy elég szarul van, fáj a háta, zsibbad a lába, több helyen olvastam, hogy gerincsérve van. Putyinisztánban pedig alapvető technika a hatalom számara kellemetlen emberek lekapcsolására, hogy valami mondvacsinált vád alapján elítélik, aztán átszállítják egy világvégi börtönbe/munkatáborba és ott meg jól nem kap rendes orvosi ellátást, ha már nagyon odavan, kiutalnak neki három szem fájdalomcsillapítót. Hiszen az autokrata hatalom nézőpontjából tényleg az a kielégítő állapota egy-egy politikai fogolynak, ha döglődik, miközben igazán elégedettek akkor lennek, ha már halott lenne, hamvasztva, nem boncolva!
Ám mint minden wannabe diktatúra, a putyini is küzd a kontraszelekcióval, hisz ha csak a lojalitás (behódolás, seggnyalás, szervilizmus) számít, akkor elszaporodnak a tehetségtelen és alkalmatlan csicskák a hatalmi gépezetben, és már egy rendes politikai gyilkosságot sem tudnak elfogadható szakmai színvonalon kivitelezni.

de valahol még nyilván megvan a polóniumos tea receptje, az élenjáró posztszovjet orvostudomány szerint az nagyon jó hátfájásra is, plusz szükségtelenné teszi a hajmosást.  Kérdezzék csak meg  Alekszandr Valterovics Livinyenkót!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése