2021. március 22., hétfő

Мир создан для тебя

Vagyis A világ neked készült. Ha már eszembe jutott a ska-punk, mint az egyik kedvencem, gyorsan keresnem kellett valamit  a műfajból, és hát az ilyesmiért érdemes Oroszország felé nézelődni, mert ők valahogy különösen lendületesen művelik. Nem a füvesen belazult, hanem a vodkába pácolt sírva-vigadós módon, azaz remekül keveredik benne a beleszarós mindenmindegy-hangulat, meg a forradalmi lendület.

A Distemper együttesnek meg már a neve is vonzó, hisz magyarul Szopornyica, ami ugye egy leginkább cseppfertőzéssel terjedő, vírusos kutyabetegség (de rókákat is ritkít), és mint ilyen manapság nagyon aktuális, bár emberre veszélytelen.
A moszkvai zenekar eredeti felállása egyébként még 1989-ben kezdte a kulturális bomlasztást, vagyis akkor, amikor még állt (bár már rogyadozott) a nagy Szovjetunió, és még mindig megvannak. Bár ez nem csoda, az oroszoknak azóta sem sikerült egy olyan világot összerakniuk, ahol ne lenne indokolt a punk bármely formája, mint attitűd és általános életérzés.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése