A Prevenge című, mondjuk hogy fekete komédia rövid cselekményleírása igazából érdekesebb, mint a film szűk másfél órája, mert a cselekmény tényleg annyi, amennyi a pár mondatos ismertetőkbe is belefér, egészen a végkifejletig, addig is viszont élvezhetjük a tényleg telitalálat atmoszféráját.
Van egy késő harmincas özvegy, Ruth, akinek a férje nemrég meghalt egy hegymászó-balesetben, aki terhes, nem kicsit elveszett, és akinek nyilván valami komolyabb pszichiáteri segítségre lenne szüksége, meg mellé tablettákra. Sok-sok tablettára.
Mert az aktuális magzat, egyben leendő lánygyermek (Ruth szilárd véleménye szerint) méhen belüli pszichopátiában szenved, azaz belülről utasítja anyját, hogy ölje meg azokat, akik férje halálát okozták, gondatlanságból főleg. És a nőben igazából fel sem merül, hogy hangok nem a méhéből jönnek a fejében szólni, hanem a tarumatizált központi idegrendszere adta fel végre a normalitás illúzióját, és széteső személyisége tudattalanabb része baszkurálja a felettes énjét. Olyan tömör, zen-életbölcsességeket mond nyávogós kislányhangon, hogy a természet geci, a város meg egy kibaszott állatkert, már amikor nem azt mantrázza, hogy anyu, nyírd ki az a fickót.
De ezek a hangok mindig is csak a fejében szólnak, ennek megfelelően a film vége felé a kórházban az orvosok egy teljesen korrekt, normálisan átlagos csecsemőt császármetszenek a világra, ami egyrészt megnyugtató, másrészt meg közvetlen bizonyítéka annak, hogy tényleg elment az esze.
De addig is átvágott torkok, levágott herék, aggódó védőnők, egy szó szerint vérbe fojtott állásinterjú és egyéb nyalánkságok sorozatán át vezet az út, csak hogy Ruthnak is legyen bőven megbűnhődni valója a végére. Nagy meglepetések nincsenek, tudjuk hogy főszereplőnk ölni fog, mert ölni kell, némi változatosságot az áldozatok személye, és az elkövetés módja jelent csak.
puliwood.hu
A film hangulata viszont valóban erős, Ruth, mint egy rendes sorozatgyilkos, képes mindenkinek más és más arcát mutatni, az egyik különösen tohonya vágóállat még azt is csak túl későn szúrja ki, hogy terhes. (Addig azt hiszi, hogy kissé kövér, de az neki pont bejön...)
Viszont a magyar címadás megbocsáthatatlan. A prevenge ugye két szó összevonása (gondolom), miszerint pregnancy, azaz terhesség, és revenge, vagyis bosszú. Szóval a fent látható címötletem szerintem korrekt lett volna, ráadásul kellemesen kétértelmű, hisz a nőszemély nem azért öl mert élvezi, hanem mert muszáj neki. De valami ütni való marha azt bírta magyar címnek adni, hogy (nagy levegő) Méhbosszú. Brrr... ez nem a Gyilkos méhek 2. vagy valami hasonló értelemmel teli, nagyívű műalkotás, baszki. Én is csak azért töltöttem le, mert az illetékes megosztó oldalon csak az angol cím szerepelt, ha a hazaiba futok bele, gondolkodás nélkül kattintok tovább. Jó, sokat nem veszítettem volna, de akkor is.
A lenemíromamagyarcímét írója, rendezője és főszereplője Alice Lowe, közepesnél kicsit kevésbé ismert brit, főleg komikus, kis híján multitalentum. Amikor a film készült (2017 februárjában mutatták be amúgy) épp tényleg terhes volt, és hát ezt a sajátos módját választotta a helyzet feldolgozásának. Ami nyilván furcsa, mert ha nem téved az internet, a filmben is feltűnő, akkor tíznapos lánya már második gyereke, persze lehet hogy az első terhessége alatt még nem tudott pénzt szerezni egy saját filmre, pedig addigra már háromszor is látta a Rosemary gyermekét.
(És mellékszál, de Ms. Lowe engem elég sokszor emlékeztetett egy barátra, aki ráadásul szintén 77-es évjárat, van két gyereke, de remélem a terhességei alatt ő nem hallott ilyen hangokat, vagy ha mégis, nem ilyeneket súgtak neki.)
Most pedig megyek és megtekintem a Vérturisták című mozgóképes műegészet is, ami egy korábbi darab, 2012-ből. Annak szintén Alice Lowe az egyik főszereplője, és társ-forgatókönyvírója. A hírek szerint abban is gyilkol, de nem egyedül, és állítólag egyszer az is nézhető, de inkább csak éhgyomorra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése