A hit nem gondolkodás

Az egyik tegnapi posztom után ma a kezembe került egy szövegválogatás Ludwig Wittgensteintől (aki szerintem a huszadik század talán legnagyobb filozófusa volt, bár nem mindig az akadémiai értelemben), és abban, bár alapvetően nyelvfilozófiai szösszenetek voltak, az álmokról is írt egy-két gondolatot. És mivel ma van a születésnapja, a  százharmincharmadik (szóval elég öreg, különösen, hogy hetvenegy éve halott) itt van két idézet. (Az eredeti forrásokat nem tudom, most tényleg egy válogatáskazettán... izé, szövegfájlban olvastam, ahol anno nem jelölgettem, hogy mit honnan szedtem. Talán a Filozófiai vizsgálódásokból származnak, ott vannak ilyen velősebb szösszenetek, de most nem érzek elég erőt magamban, hogy végignyaljam mind a 350 oldalt, bár erős a kísértés.)

"Az álmok jellegzetessége, hogy gyakran mintha értelmezést várnának az álmodótói. Az ember csak elvétve hajlik arra, hogy egy éber álmát feljegyezze vagy elmesélje valakinek, vagy hogy megkérdezze, mit is jelenthet. Az álmokban azonban van valami zavarba ejtő, valami sajátos módon érdekes - ezért szeretnénk megfejteni a jelentésüket.

Van valami az álomképekben, ami bizonyos hasonlóságot mutat a nyelvi jelekkel. Ahogy az a papírra vagy homokba rajzolt jelek sorának is sajátja lehet. Talán egy sem akad köztük, amelyikben ráismernénk valamely általunk ismert ábécé egyik egyezményes jelére, és mégis erős bennünk az érzés, hogy valamilyen nyelvet alkotnak: hogy jelentenek valamit."

britannica.com

Wittgenstein amúgy osztrák születésű volt, de filozófusként Cambridge-ben működött, ahol Bertrand Russel volt az egyik mentora. Nemigen szeretett publikálni (nem bírta a visszautasítást, de a kritikát is rosszul), több szövege csak a halála után jelent meg, maga pedig egy iskolásoknak írt helyesírási szótárát tartotta a legfontosabb művének.

Egy barátom szerint a múlt századi filozófiának két alapvető kérdése van: náci volt-e Heidegger, és buzi-e volt Wittgenstein? Spoiler: Ja, nagyjából ez volt velük a helyzet. (H. persze csak élete egy szakaszában nácult.)

p.s. A cím pedig szintén egy híres Wittgenstein-mondás, amit húszas éveimben szerettem idézgetni. Mondjuk tényleg elgondolkodtató, lehet hogy ma is egyetértek vele, csakhogy már rég kételkedem a szkepszisben. Is.