2022. április 15., péntek

Смущающий (avagy Moszkva víz alatt)

Elsüllyedt az oroszok Fekete-tengeri flottájának zászlóshajója, a Moszkva rakétacirkáló. Mondjuk nem tudom, hogy milyen is egy rakétacirkáló, de gyanús, hogy nem a cirkálórakéta fordítottja, mert akkor nem tudna úszni a vízen, bár süllyedni nyilván akkor is, gyorsan és hatékonyan.

Az orosz hadügyminisztérium (arrafelé is "honvédelminek" hívják amúgy, ami jelen helyzeten több, mint tragikomikus) persze nem beszél arról, hogy vélhetőleg az ukránok lőtték ki, aztán már nem sikerült sérülten bevontatni valami biztonságos kikötőbe. Mert a hírek szerint felrobban a lőszerraktár rajta. Benne. 
És hát egyébként is, ukránok mint tudjuk nincsenek is egyáltalán, azok oroszok, csak ferde indentitással, így aztán nem is lőhetnek ki semmit, legalább is, mint ukránok. Ukránokok, vagy hogy van ennek a nem létező etnikumnak a többes száma. (vö. Vakondokok?)

Már az is revelatív erejű, hogy Moszkvában beismerik a róluk elnevezett hajó süllyedését, én igazából azt vártam, hogy jön egy közlemény, mely szerint a hajó nem elsüllyedt, hanem "taktikai merülést" hajtott végre, minek eredményeképp innentől tengeralattjáró. Ami pont ott fog állomásozni, ahol most van, mert az egy stratégiailag fontos halkonzerv-gyártól alig kétszáz kilométerre van, és hát védeni kell az utánpótlási szardíniák vonalait.

Ebben a szcenárióban Kakadu Péter magyar külügy- és teremfoci-ügyi miniszter is kiléphetett volna a nemzetközi porondra (már megint sérelmünkre), és például javasolhatta volna Lavrov orosz milliárdosnak (mellesleg külügyminiszter), hogy nevezzék át a hadigépjárművet. Hisz a víz alatt már nem hajó, mert a hajó az definitíve a vízen úszik, ám ha a víz úszik fölötte, akkor már kétséges a státusza. Szóval  a jó hazai gyakorlatot átvéve, nevezzék át a Moszkva cirkálót Széll Kálmán tengeralattjáróvá.


p.s. Amúgy a hajó úgy járt, mint a Gyalog galoppban a hülye király vára. Az elő ugye elsüllyedt a mocsárban, építtetett egy másodikat, az is elsüllyedt, de nem adta fel, építtetett egy harmadikat is, az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el.

Ez leégett, összedőlt, de nem volt hova süllyednie...
(erdekesvilag.hu)

p.p.s. És persze maga a "tengeralattjáró" kifejezés is marhaság, hisz nem a tenger alatt jár, mint egy alagútfúró, hanem a tengerben. Jut eszembe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése