Nikecoin

Most kezdem elveszíteni a maradék neuronjaimat is, tényleg le kéne állni a túlzott médiafogyasztással. Mert mikor szembe jön egy hír, hogy az egyik túlárazott sportcuccokat gyártó multihiéna (konkrétan a Nájki), virtuális cipőket dobott piacra, akkor tényleg idekívánkozik ifjúkorom egyik, jobbára lapos graffiti-bölcsességeket tartalmazó könyvének címe: Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!

A virtuális cuccokon persze már nem kell kiakadni, illetve nem most, sok hülye van szerte a világban, akik mindenféle ostoba, online fantasy szerepjátékhoz konkrét dollárokért vesznek virtuális kardot, varázspálcát, csodapáncélt, de amíg ez relatív aprópénz addig mindegy is. Elvégre az sem sokkal materiálisabb, mikor az ember Netflix előfizetést vesz, vagy akár egy játékot (bár régebben legalább volt a polcon egy cédé/dévédé, a tokjában volt egy rendesen kinyomtatott kézikönyv, de tudom, öregszem), szóval a virtuális árukkal nincs semmi gond. Azok igazából szolgáltatások, amikkel lehet csinálni valamit.

A Nájki azonban cipőket árul íly módon, amik semmire nem jók, azon kívül hogy lehet dekorálni őket, meg nézegetni a kijelzőn. Hordani nyilván nem lehet, de még csak nem is egy virtuális modell, amit egy 3D-nyomtatóval realizálni lehetne, a játékbeli avatárokra sem lehet ráadni, annyit mondanak róla, hogy hát gyűjthető. És ami a legsúlyosabb: pár ezer dollártól indulnak az árak, amik aztán felmehetnek pár tízezerig is, sőt karcolhatják a százezret, gondolom mikor a „gyűjtők" egymás közt adják veszik a biteket, amik cipő. Ez aztán a biznisz bazmeg, rohadt sok pénzért nem adni semmit, gondolom ez lesz a cég bitcoinja, avagy tulipánhagyymája. (Az 1630-as években az akkori Németalföldön, egy kissé megmagyarázhatatlan divathullám kapta fel a tulipánt, hogy az árak hamarost az égig érjenek. De tényleg, komplett vagyonokat adtak egy-egy adag ritkább hagymáért, árverések és tulipántőzsdék voltak mindenfelé, míg pár év után el nem múlt a mánia, és az időben nem kiszálló virágspekulánsok hatalmasat buktak, sokan egészen az adósok börtönéig.)

Szóval biztos én vagyok a boomer, de valóban nem értem azt, ha valaki virtuális kütyüket gyűjt, ennyiért. Ha üzletelni akar vele, abban még lehet valami, de ugye a tulipánok...

Én, mint afféle lakótelepi őskövület persze bélyeget, ámde:

- A bélyeg az mégis csak egy tárgy, némelyik igazán elképesztő, apró műalkotás.

- A bélyeg piaca, ha valaki spekulálni akar vele, stabil, nem egy pár évet megélő divathullám hozadéka. (Mond valakinek valamit még az, hogy tamagocsi?)

- A bélyeggyűjtés nem olyan rém drága. Az én gyűjteményemért - bár darabszámra jelentős, igen látványos, és a polcon is jól mutat - nemigen adna senki használható összeget, hisz sosem volt pénzem igazi ritkaságokra. Különlegességeim vannak számosan, de azok nem ritkák, szóval ha el is tudnék adni a fölös példányokból, nem biztos hogy egy-egy tranzakciónál behoznák a postaköltséget, pláne külföldre. Nyilván értékesebb egy csokipapír-gyűjteménynél, de ilyen bárkinek lehet, és annyit is ér. Keveset. Persze nekem fontos.

De például egy ötezer dolláros virtuális nájkizé, az egy mostanában jellemző 360-as árfolyamon számolva egymillió-nyolcszázezer HUF. Az szerintem sok, és talán nem csak szerintem. A Nájkinál például 300 euró körül kaphatók egyedi, rém ronda és undorítóan giccsesre dizájnolt sportpaták, gyűjteni azokat is lehet, de az utcán hordni is, már ha maradt hozzá elég bőr, a boldog tulajdonos szétplasztikázott képén. (Kurvásak, na.)

Nagy az isten állatkertje?

Ez az izé csak 107 ezer (OMG), 

és vészhelyzet esetén még fel is lehet venni. (sneakergallery.hu)