Ha már sötét és felettébb esős volt idáig az egész nap, nincs is jobb mint egy olyan számra merengeni a fotelben, amit nyilvánvalóan a zártosztályról szökött művészek keseregnek bele a világba, nagyjából a kollektív öngyilkosságuk előtt. A Florence and the Machine nevű angol, állítólag indie pop zenekar dala tényleg arról elmélkedik, hogy be kell-e vennie a gyógyszert, vagy mégis csak jobb ha zeneterápiát alkalmaz magán a lírai Én.
Mert a két lehetőség, ami közül választhat a költő, az annyi, hogy hogy vagy leszedálják, vagy szabad lesz és nyomorult, és énekel egy ilyen érzelmes nyavalygásosat. Naponta százszor felveszik és lerakják (hogy ki vagy mi, valami pasi, vagy csak depresszió, az nekem nem világos), de ettől túlérzékeny lesz, és némi belenyugvással oda jut, hogy oké, de ezt inkább a kórházban kellene megbeszélni. Addig is szembenéz a szenvedéssel és a halállal, kicsit Krisztusozik is ennek kapcsán, de aztán táncol, és egy pillanatra tényleg szabad lesz olyankor.
Ja, ez pont egy ilyen vidám dal egy ilyen vidám napra, de van annyira artisztikus, hogy kihozza belőlem a sznobot. Ez amúgy nem egy bonyolult művelet, miként mélyre temetni sem (mármint a sznob énemet), ha mondjuk meg akarom tekinteni a Náci Zombik 2. című filmművészeti fekete lyukat, vagy valami zenecsatornán elindul egy Spice Girls klip, én meg nem kapcsolok el.
Florence egyébként az alant látható vörös hajú énekesnő, a Machine meg fura mód egy másik csaj, aki billentyűzik és vokálozik. Gyakorlaatilag ők ketten a zenekar, a többiek csak afféle cserélhető háttérzenészek. És ha már Spice Girls, lehetnének ők a Sótlan Lányok. Persze szigorúan pozitív, azaz urbánus, vegán, környezettudatos értelemben, mint akik már eldöntötték hogy szívinfarktus helyett tüntetés közben, egy védett sarki mókushoz láncolva fognak elhalálozni. De előtte ezt majd megbeszélik a kórházban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése