2022. április 25., hétfő

És akkor szembe jön az élet...

L. Simon főállású fideszes kultúrpápa, na jó, kultúrpápa helyettes, hisz a mindenhez is értő főminiszter a mindenügyi pápa, aki ráadásul egy kolostorban székel (nem úgy, izé... nem csak úgy), pont mint a római kolléga, bár ő mondjuk konkrétan egy rendházban lakik.
Szóval a derék művelődésügyi komisszár ás egykori középszar költő egy fészbuk-posztban akadt ki azon, hogy a beteg anyukáját nem fogadja a háziorvos, hanem telefonon kell egyeztetni, és miután kiderül, hogy a mama jó eséllyel fertőző  beteg, már az a reakció, hogy akkor tényleg oda ne menjen. Bezzeg költőnk gyerekkorában a jó doktor bácsi még bepattant a Trabantjába (na ja, akkor is ennyire telt egy körzetinek) és már ott is volt a kis beteg Lacikánál.

Ámde El Szájmon nertárs (indokolt a név, épp Los Angelesből háborodott föl, amit az egyrészt-másrészt paradigma nevében, egyensúlyi jelleggel hívjunk most az Angyalok városának) ezek szerint nem tudta, hogy nagyjából két éve ez a protokoll a háziorvosi rendeléseknél. (Engem is de jól elküldtek a múltkor, hogy takarodjak haza és legközelebb telefonáljak.)

De hogy nem tudott a helyzetről? Ennek talán két megfejtése lehet: vagy iszonyúan egészséges, mert a legtöbbünkkel nemigen fordul elő, hogy több mint két év alatt egyszer se legyen  dolga a háziorvossal, ha csak egy nátha miatt is. A másik lehetőség, hogy Leslie L. Szájmon, aki volt már képviselő, államtitkár és most épp a Nemzeti Múzeum főigazgatója, eddig magánklinikák magánrendeléseire járt, hisz nyilván kurva jól keres, mellette meg konkrét földesúr is, akinek egyszer csak hopp, a nyakába szakadt egy borászat. A legszerényebb közszolgákkal is előfordul ilyen. Ja, nem.

Szóval azt Lózan Cseleszből is meg tudja telefonálni ímélen, hogy valami magánorvos menjen ki hozzá, sőt megkérhetne egy rokont hogy segítsen az ápolásban. De ha már a rokonai is annyira utálják, vegyen föl egy ápolónőt, gondolom telne rá.
De egyre gyanúsabb, hogy ha valaki fideszes, és minimum a második-harmadik vonalba küzdi föl magát, az bekerül egy olyan buborékba, hogy csak néz hülyén maga elé, ha szembe jön az élet, a világmindenség, meg minden. Tényleg, a klímaváltozásról hallott már?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése