2022. április 13., szerda

Kutyatejjel

Azt olvastam a valahol, hogy kutyakávézó nyílik Londonban. Állítólag csak egy napra, az uralkodó néni születésnapja alakalmából, a kedvenc kutyafajtájának, ami a korgó, vagy mi. De szerintem ez akkor is túlzás.

Egyfelől ugye a néni elég régóta öreg már, szóval a születése napjáról már nagyon lekéstek, azaz ennyi év után én már hagynám a fenébe. Másfelől meg igen hülyén hangzik, meg állatkínzásnak, hogy kutyákból főznek kávét, ha csak egy napig is. Persze lehet, hogy nem állatkínzás, mert gondolom halott kutyákból főzik, szóval nekik addigra már mindegy, bár a kávé íze elég szar lehet. Kiindulva abból, hogy az ázott kutyát könnyebb utolérni, mint elfutni a szaga elől, a pörkölt változat se lehet kutya, illetve hát pont az, égettszőr-aszcendenssel.

Persze lehet, hogy a kutyák kávéznak majd, a gazdikat meg kikötik bejárat elé addig. Bár a fene tudja, nekem volt már kutyám, és ja, nem csak a húsféléket kedvelte, mondjuk a krumplis pogácsámat is többször lopta el, de a kávémra egyszer sem ment rá. De az is igaz, ő nem ilyen morgi vagy milyen fajtájú volt, hanem főleg labrador. De az angoloknál ezt sosem lehet tudni, mikor először ettem arra fih&chips-et az is tiszta csalódás volt, mert nem csipszet adtak, csak sima sült krumplit. A hozzá fogyasztott angol sör meg ír volt, skót whiskyvel. 

Maguktól nem tudnak ezek semmit, szerintem kávét sem termelnek, szóval végül is nem csoda, hogy a kutyákkal kísérleteznek, csak nehogy a végén úgy hívják az új italt, hogy hot dog. (Amúgy meg próbálhatnának kávét főzni inkább babkonzervből is, abból úgyis rohadt sok van nekik, annyi a trükk, hogy a paradicsomos szószt azért pörkölés előtt érdemes lenne lemosni róla, bár ki tudja...)



p.s. És akkor nyilván a kutyakávé tejjel lenne a dog latte, miszerint kutyatej?

kutyatej (Euphorbia) - hu.wikipedia.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése