Az Archive egy tavalyi keltezésű angol-amerikai-magyar sci-fi, azon belül is morlalizáló androidos monondráma. Egy ideje már állomásozik a gépemen, de csak most vettem rá magam, hogy megnézzem, pedig igen jó kis darab. És tényleg kicsi, gyakorlatilag egy helyszín (egy kutatóbázis a semmi - pontosabban egy behavazott erdő - közepén), néhány szereplő (abból kettő egy-egy mosógépfejű robot), egyszerű és lassan csordogáló sztori, de közben meg mégis valahogy grandiózus az egész. Mert a látvány az lenyűgöző, mondjuk nem véletlenül. Gavin Rothery csak rendezőként elsőfilmes, de korábban látványtervezőként dolgozott, például egy múltkori posztomban emlegetett Hold című darabban. Plusz a zene, ami annyira átitatja a filmet, hogy az általában idegesít, de itt valahogy működik.
A sztori közepesen eredeti: a világvégi bázison egyedül dolgozó, leginkább pályaelhagyó vízvezeték-szerelőnek tűnő tudós, bizonyos George felesége korábban autóbaleset által elhalálozott, így a mesterséges intelligencia, meg a robotok viszonylatában matató kutató, privátim fusizni kezd. Ha már az az asszony tudata pont megvan egy számítógépben (az Archive nevű cég afféle digitális kegyeleti szolgáltatásaként), gondolja épít hozzá egy robottestet, persze a néhai hasonlatosságára. Csakhogy sietnie kell, mert hiába a szuperszámítógép, az adatvesztés napról-napra jelentősebb, úgyhogy minél előbb át kell pumpálni az egykori Jules személyiségét egy testbe. Hogy a robot agya mitől lenne tartósabb adattároló, az mondjuk számomra nem derült ki...
Minden esetre hősünk megépíti az egyre fejlettebb kísérleti kávédarálókat, úgy is mint a J1, J2 és J3 prototípusokat, melyek aztán különböző módon, de mind kötődni kezdenek hozzá. Furcsa egy családi négyszög ez, de inkább három, mert J1 tényleg csak egy lépegető szekrény, J2-nek (aki szintén mosógép-alakú) és J3-nak viszont már személyisége is van, és valamennyit tartalmaznak az asszony eredeti személyiségéből. Ha jól értem nem az egészet, csak George tesztelni akarja, alkalmasak-e arra, hogy majd áttöltse beléjük a komplett tudatot, és hát kettes eleve féltékeny hármasra, a fejlettebb, humanoid modellre.
mafab.hu
És itt jön az az elmélkedés az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról, amihez hasonlót - kissé magasabb színvonalon - már láthattunk az Ex Machinában. Hogy akkor most MI az mennyiben élőlény, vannak-e érzelmei, vagy csak szimulálni tudja azokat, vannak-e jogai, vagy csak egy eldobható eszköz alkotója kezében, és hasonlók.
Szerelő Dzsordzs válasza erre igazából egyszerű, az összes J csak eszköz, egy-egy lépcsőfok a fejlesztésben, így aztán eldobhatók, ha ezt „nekik“ nem is meri bevallani. Így lesz belőle az önző, hímsoviniszta disznó futurisztikus modellje, aki magának építi újjá a nejét, mindegy milyen áron, de legalább aztán a tulajdonának tekinti őket. Közben meg eljátssza az érző szívű rabszolgatartót. Mert pontosan tudja, hogy J Akárhány, aki már igazán nagyon emberi lesz, sem fogja tudni pótolni Julest (hja kérem, az emberi élet az pótolhatatlan), csak beszélő szerszám lesz, nosztalgikus alapon. Na, ezt mondjuk magának se meri bevallani.
A végjátékban persze jön a dráma, a könnyek, az áldozathozatal, és nem mellesleg kiderül, hogy a főszereplő pasi, akinek meg se jegyeztem a nevét, tényleg jobb lett volna, ha vízvezeték-szerelőnek áll inkább, színésznek ugyanis alsó C-kategóriás.
És tényleg csak tíz perccel a vége előtt sejtettem meg mi lehet majd a várva várt nagy csavar, de legalább az lett. Egy amolyan rendes, „tudhattam volna“ fordulat, amit persze le nem írok, mert akkor nem érdemes megnézni a cuccot. Pedig egyébként nagyon is.
Na jó, a trailer után leírom mi a csavar, de mindenki csak saját felelősségére.
p.s. Tehát a lényeg az, hogy nem a feleség halott, hanem a pasi, ő az aki az Archive számítógépére mentett tudat már csupán. Csk a szolgáltatás része, hogy a néhai nem tudja, hogy ő már nem egy élő ember, így kommunikálhat vele a családja, és van idő lassabban elválni tőle, meg elbúcsúzni.
Utólag persze rájövünk, mennyi erre utaló jel van a filmben, hisz eleve abszurd, hogy egy ekkora kutatóbázison egy szem ember dolgozik. Meg minek az egészet kikúrni a világ végére?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése