2021. május 16., vasárnap

Dilemmafürdő végállomás

A járványszabály-lazítási butaságverseny heti nyertese talán az a rendelkezés, amit a fűvárosi fördőket üzemeltető cégnél találtak ki. Aszongyák ugyanis, hogy "védettségi igazolvánnyal" lehet menni pancsolni, mondjuk pont úgy mint moziba, meccsre vagy kocsmába (nem feltétlenül ebben a sorrendben), ami önmagában ostobaság. Hisz ha az első oltás után egy héttel megkapja az ember a plasztikkártyát, az nem jelent védettséget, de mégis így hívják a cuccot. Ám a pancsoló nagylányokra és nagyfiúkra vonatkozó szabályokban nem is ez a vicces.

Hanem hogy a fürdők zárt tereiben kötelező a maszk, kivéve a medencéket, a szaunákat, meg a gőzkabinokat. Na most, mint aki egykor sokat járt fürdőbe, elképzeltem néhány helyzetet:

- Mielőtt bemegy az ember a tényleges fürdő terébe, le kell zuhanyozni. (Mert nem véletlenül hívják "fürdőnek", "mosdó" helyett.) De a zuhany nem a ház előtt van (ahol viszont nem kell maszk, ha csak nem közterület), csak egy helyiség az öltöző meg a medencék között. Szóval akkor most a zuhany alatt kötelező a maszk? Hisz ez nem szerepel a kivételek között.

- Lehet, hogy még fürdés/úszás/szaunázás előtt el kell mennem vécére, magamra csukom a fülkét, távolságtartás garantált, de tessék mondani, szart már valaki maszkban? Leszámítva a görög-macedón határon azt a nyilvános vécét, ahová belépni sem lehetett gázálarc nélkül. (Tudom, tudom, kevésbé kínos, ha nyögsz.)

- Indulok szaunázni, mielőtt bemegyek maszk le, de hova tegyem? Mondjuk olyan rövidgatya van rajtam, amin még zseb is van, ezért hát zsebrevágom, aztán negyed óra alatt csatakosra izzadom magam, a nadrágom, meg benne a maszkot. Egyszer elkapott egy durva eső, és tapasztaltam, hogy a vizes maszk a fulladásos ájulás egyik megbízható módszere, persze én időben levettem.
Szóval inkább kint hagyom, a nyilván maszkok számára direkt odakészített kis fogason, rögtön a többieké mellett. Azaz ha rajtunk van, tartjuk a távolságot, de miután teleleheltük, teleköhögtük, már pár centire egymástól is lóghatnak. Okos. 
Aztán kijövök a szaunából, nézem hogy melyik is volt az enyém? Ja igen, a világoskék! Fasza. De mondjuk megjegyeztem, hogy balról a harmadik, úgyhogy felveszem, megyek hat lépést a medencéig, leveszem (és valahová megint leteszem) majd csobbanok. A vízbe, amibe mindenki az izzadt testét áztatja, elmerülök benne teljesen, opcionálisan nyelhetik belőle egy kupicányit, de az nem gond. Ha viszont átmegyek a jacuzziba, akkor arra a pár méterre már megint én leszek a maszkos igazságosztó.
É persze ugyanez minden medencénél.

Szóval e remek szabály életidegen, mint szinte minden szabály, amivel mostanában találkozunk. Gyakorlatilag annyit jelent, hogy akkor hordj maszkot az öltözőben, a pénztárnál meg a büfében. Mondjuk a büfébe enni-inni megy az ember, szóval kávét/narancslevet csak szívószállal, puncskockát vagy sajtos stanglit meg pürésítve, intravénásan, ha már ez a szabály.

De ez csak zárt terekre vonatkozik, azaz ha nyári idő lesz, és a kültéri medencék mellett napoznak vállt vállnak vetve az UV-harcosok, akkor már nem lesz semmi baj, a vírus nem bírja a naptejet. Vagy mi...
Az ilyen szabályokat nyilván a Hülye Járások Minisztériumában írják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése