2021. május 12., szerda

Képmutatás-felújítás

444..hu beszámolója szerint a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi ügyekért felelő ingyenélője azt nyilatkozta (mintegy kiemelte, aláhúzta és leszögezte) a templomfelújítási program hozzájárul a gazdaság újraindításához. Hát azért ezt lehetne finomítani, valszeg nem en bloc a gazdaság újraindításában van szerepe, legfeljebb az építőiparéban, de az  most sem áll olyan rosszul, plusz látjuk magunk előtt a Mészáros és Mészáros Kft.-t, mint fővállalkozók. 
De a templomfelújítások tökre nem fognak hatni pl. az autóiparra, a telekommunikációs cégekre, vagy a hazai szójatermesztés állapotára.

Ugyanakkor a Soltész nevű szerencsétlen  államtitkár szerint „a támogatások egyértelmű alátámasztást nyertek”, hiszen a magyar emberek 80 százaléka a kereszténységet, a hitet és az elődeink által ránk hagyott keresztény kultúrát értéknek tekinti.

Ja, azt lehet, azt nagyjából még én is, de ebből a gusztustalan kurzuskereszténységből már kurvára elege van. Ártunk és ormányunk vezetőiről már rég nem tudom elhinni, hogy komoly és átélt hitük van, egyszerűen csak gyakran pózolnak drága öltönyökben, dúsan aranyozott templombelső háttere előtt, mert ez része a hatalomtechnikájuknak.

Persze, meg kell őrizni a műemlék templomokat, ez evidencia. (Mondtam már, hogy az én kedvenc hazai templomom az egri minoritáké, a Dobó téren, az annyira barokk, hogy egyenesen lenyűgöző.) De ez a gazdasági érvelés szánalmas, nevetséges és hazug, pont mint a kormányférfiak jelleme, és az igazmondásban (is) megnyilvánuló morális tartása. Vagyis nemigen van nekik olyan.

youtube.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése