Na most, ez egy spanyol film, ehhez képest Crazy About Her, nyilván mert ezt is a Netflix globalizálja, és valójában egy szabványos romkom, nem teljesen szabványos helyszínen. Igazából már hányingerem van a romantikus komédiáktól, ennek meg néztem utána előre, úgyhogy valami rendes drámára számítottam, és kaptam ezt a bizonytalan állagú izét. Aminek viszont a legnagyobb előnye, hogy legalább nem lesz ragacsos-szirupos módon giccses, bár a főszereplő fószer van annyira nyála, hogy fölvennék bárhová a postázóba bélyegnyalónak. (Már ha nem ímélben intéznének mindenhol mindent, azt meg ugye nem kell nyalni, a nyalás már nem technikai, hanem tartalmi kategória.
Szóval a sztori annyi, hogy Adrián a Nyálas Alak valami zsúfolt bárban piálgat, és fogd a két enyhén fogyatékos haverjával, hogy felszed bárkit, akire ráböknek. Azok böknek, de nincs ideje próbálkozni se, mert közben őt szedi fel egy csaj, aki leginkább egy betépett és személyiségzavaros tornádóra emlékeztet. Lelépnek, szétdúlnak egy esküvőt, dugnak egy lendületeset, és pá kis aranyom, pá. Csaj vissza a motorjára, és el is tűnik a semmiben, csak a bőrdzsekijét hagyja hátra.
Annak a belső zsebében egy recept, ami alapján a srác meg is találja az elmegyógyintézetet, ahol a nő bentlakó. Egy mellékállásban drogkereskedelemmel is foglalkozó pszichiáter ezer euróért ad neki kamu papírt, amivel maga is bejuthat, és akkor kezdődhet a romantikus kergetőzés. Hisz Carla, a skizoid motoros forgószél eleve nem is egy éjszakás, csak egy pár órás kalandot akart, bónusz keféléssel, hogy azért az esti gyógyszerosztásra visszaérjen. Úgyhogy hallani sem akar a pasiról eleinte, de mondom, ez egy romkom, szóval a cselekmény meg a vége innentől jól kiszámítható, de legalább ráérünk figyelni a részletekre.
Adrián szobatársa egy szórakoztató fazon, olyan üldözési mániája van, hogy néha magára is gyanakszik, de mint általában az ápoltakat, őket sem ábrázolják ócska vígjátéki klisék alapján. Zakkantak mind persze, de közben mindenkiben van valami szimpatikus, és sehol a szadista ápolók meg a cezaromán igazgató(nő), olyan emberformájúak szereplők. Nem horror a hely, mármint az intézet, bármelyik egyetemi koleszhez képest, amiben laktam, ez egy szolid ízléssel berendezett hegyvidéki szálloda (anno szívesen ellaktam volna ilyenben). Van súlya az egésznek, de még sincs - ha már úgyis tudjuk a végét.
filmsarok.hu
Viszont mint minden kórházas-szanatóriumos-intézetes film, hipochondereknek ellenjavallt, ahogy Carla mesélt róla, hogy bipoláris személyiségzavar van, és az milyen, én máris kezdtem felfedezni magamban a jeleit, szóval jobb ha nem olvasgatok több laposföld-hívő honlapot, akkor sem ha szórakoztat.
A Hívhatsz bolondnak meg egyszer nézésre egész kellemes darab (másodszorra azért már büntető jellegű lenne), de ha valaki véletlenül tud spanyolul (én nem) nyelvgyakorlásra csak mérsékelten akalmas, olyan tempóban hadarnak, legalább a film felében. Mint David Tennant a Dr. Who-ban, akit tényleg csak angol felirattal bírok angolul nézni a beszédtempója miatt. N meg az a kis skót akcentus. A mondjuk itt nincs, talán nem véletlenül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése