A világ vége (nem a film, meg benne az azonos nevű kocsma Newton Havenben) sokféleképp él az emberi képzeletben, hogy egyszer csak eljön teljes sötétség a mély kussban, vagy a komplett anyagi univerzum összeomlik egy pontnyi szingularitásba, vagy esetleg hogy fölrobban az egész a picsába. Ez utóbbi mondjuk hülyeség, a robbanás, a Big Bang nemhogy megvolt, de jelenleg is zajlik, ettől tágul az egész nyüves hóbelevanc, a milliárdnyi galaxisával.
Ráadásul a világvége sokak számára csak a Föld pusztulását jelenti, és szintén sokan egyszerűen az emberiség végét tekintik annak, az már mindegy is, hogy jön egy aszteroida, egy tényleg kihalást előidéző vírus, a savat köpő űrlények vagy a Skynet, a lényeg hogy ha eltűnik az emberiség, az számunkra már maga a világvége. Pedig a komplett fajunk megjelenése, fennállása és majdani eltűnése csak egy villanás az univerzum életciklusán belül, dehát mi emberek mindig elég rasszisták voltunk, márhogy a saját fajunk léte volt a világ kiindulópontja mindig, ami persze érthető, csak hülyeség. Pláne mert már egyre kevesebben gondolják azt, hogy van valami távoli de személyes, és felettébb ősz szakállú Isten, aki a saját képére teremtett minket, és már csak ezért is mi kell hogy legyünk a világ közepe. (Tényleg, ha mondjuk az Alpha Centaurinál él valami értelmes faj, akkor őket is az ősz szakállú fazon teremtette, és nem a nem ősz szakállú csávó váltotta meg? Vagy ha mondjuk hinduk vagyunk: lehet-e onnan ide reinkarnálódni? Mert az takarékos módja lenne a csillagközi utazásnak, csak az a baj, hogy meg kell hozzá halni. - A válasz a lélekvándorlásos kérdésre egyébként a hinduknál egy határozott igen, mi is mehetünk oda, de előbb nekünk is le kell adnunk a szerelést.)
Szóval akármennyire szűkkeblűen vagy univerzálisra kiterjesztett módon fogjuk fel a világ végét, az mindig valami kataklizma, valami felfoghatatlanul tragikus esemény, pedig ehhez is valami vallás kell, mert amúgy a nagy és hideg világegyetemet rohadtul nem érdekli egy ilyen félreeső bolygón élősködő fertőzés. Aki mi vagyunk, igen Mozarttal, Da Vincivel, Napóleonnal vagy Hitlerrel együtt.
Szóval a vég az valami epikus-apokaliptikus mizéria lenne, valami ilyesmi:
wallpapersafari.com
itl.cat
Egyvalami nemigen jut eszébe senkinek, tudniillik hogy a világvége szép is lehet, fenemód esztétikus. Na jó, a két fenti kép nekem például tetszik, nem egy Rembrandt egyik sem, de kétségtelenül erős hangulatuk, és maguk módján ezért szépek.
De ezek itt a civilizáció végét ábrázolják, egy ember nélküli romos világot, ha viszont az univerzum végében gondolkodunk, még csak a romlás esztétikájára sincs szükség, mert egy Nagy Szétesés önmagában is bírhat szép lenni. Vagy annak látszani, bár e kettő lényegében ugyanaz, hisz egy kép esetében szép az amit annak látunk, majdnem mindegy is miért.
Mint például ez itt, amely azt hivatott ábrázolni, milyen is lenne egy kozmikus léptékű apokalipszis. Látványos, kicsit giccses, de egy mérsékelt ízléssel dolgozó kortárs galériába simán elmenne nonfiguratív festménynek is. Ami egy világvégétől azért nem rossz teljesítmény, bár ha mondjuk a nap a jövő héten hirtelen szupernóvává válik, már nem marad senki, aki élvezhetné.
Hacsak nincs valahol tényleg egy ősz szakállú fazon, de akkor meg eleve ő nyomja meg a gombot.
telegraph.co.uk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése