Szabadság, bármi áron

A versekkel ugyebár mindig is ambivalens volt a viszonyom, utáltam már az óvodai mondókákat is, meg az iskolában kötelezően megtanulandó vackokat. Utáltam ha rímelnek, mert  ember így nem beszél, utáltam hogy olyan képekben próbálnak valami érvényeset mondani a világról, amik számomra már túl voltak a giccshatáron, nekem nem jött át semmi hiteles életérzés a sok artisztikus nagyotmondásból.

Aztán futottam bele a beatköltészetbe, jött Allen Ginsberg, igen elsőként Ginsberg, aztán Gregory Corso és Lawrence Ferlinghetti, na meg Charles Bukowski, akinek a prózájával találkoztam előbb, pedig rendszeresen költőként hivatkoztak rá. (Itt emlékeztem meg a 100. születésnapjáról, ha valaki nem olvasta volna.)

Na, nála aztán nem volt időmérték vagy ütemhangsúly, rímek vagy szimbolikus képek,csak csupasz, külvárosi élet, egy örök kívülálló flegma üvöltése az értő közönség arcába. Szabadversek ezek persze, de messze nem csak (avagy nem elsősorban) formai értelemben, hanem mert nem kell azon agyalnunk, mire gondolhatott a költő? A költő ugyanis pontosan, valami húsbavágó őszinteséggel írja meg, mire gondol épp, és magasról tesz arra, ki mit szól hozzá. Ha belegondolunk, ez maga a művészi szabadság, amit persze csak úgy engedhetett meg magának, hogy csóró volt élete bő kétharmadában, lepukkant albérletekben lakott, ócska alkalmi munkákból vergődött el egyik héttől a másikig, de éjszakánként nagyjából alvás helyett is, csak vedelt és írt. Aztán valahol ötven fölött felfedezte magának az irodalmi élet, szinte befutott, talán mert a nagyérdemű nem az alkesz csavargót látta meg benne, hanem az autonóm, szókimondó művészt. A szabad embert.

Valami olyasféle figurát, ami sok mókuskerékbe szorult, kertvárosi alsó-felső középosztálybeli amerikai is szeretett volna lenni, persze csak titokban, és ritkán. Hisz Bukowski életformáját nemigen bírták volna, szerintem maga is csodálkozott azon, hogy húzta hetvennégy évig.

De közben nagy költő volt, számomra legalább is biztosan, hisz a költészettől a hülye versformák meg a kifinomult szimbólumok helyett azt várom el, hogy gyomorba vágjon és belém taposson, de csak miután a földre lökött. Nagyon durván. Na, ezek itt ilyenek.

Charles Bukowski:  Az öngyilkos kölyök utolsó napjai

látom magamat

ennyi öngyilkos nap és éjszaka után,

ahogy egy retardált és unott nővér

kigurít az egyik steril öregek otthonából

(persze csak ha híres leszek és szerencsés),

ott ülök a tolószékemben,

majdnem vakon, a szemeim a koponyám belsejébe fordulva

keresik

a megváltó halált

Hát nem szép nap ez a mai, Mr. Bukowski

Ja, ja

gyerekek mennek el mellettünk, és még csak nem is létezem

a jó nők meg

széles, kívánatos csípővel,

meleg seggel és feszes szexi mindenükkel

könyörögnek, hogy szeressék őket,

és még csak nem is

létezem

Három nap után végre kisütött a Nap, Mr. Bukowski

Ja, ja.

ott ülök a tolószékemben,

fehérebb vagyok, mint ez a darab papír,

vértelen,

agy nincs, szerencsejáték nincs, én, Bukowski,

nincs

Hát nem szép nap ez a mai, Mr. Bukowski

Ja, ja

a pizsamámba hugyozok, valami pépes folyik a számból.

2 iskolás fut el mellettünk –

Hé, láttad azt az öreg faszit

Jézusom, igen, hánynom kell tőle!

a sok fenyegetőzés után

valaki más lett öngyilkos helyettem

végre.

a nővér megállítja a tolószéket, letép egy rózsát egy közeli bokorról,

a kezembe adja.

azt se tudom,

mi az. akár a farkam is lehetne,

amennyi hasznát veszem.

Vissza a gépfegyverhez

dél körül ébredtem és kimentem a postáért

a régi szakadt fürdőköpenyemben.

másnaposan

szemembe lógó hajjal

mezítláb

óvatosan lépkedek az utamba eső

éles kis köveken

még mindig félek a fájdalomtól a négynapos borosta mögött.

a szomszéd háziasszony szőnyeget

ráz ki az ablakban és meglát:

„szia, Hank!”

az istenit! ez majdnem olyan, mintha seggbe lőnének

egy 22-essel.

„szia”, mondom

ahogy begyűjtöm a számlaegyenlegemet, a reklámújságokat,

a víz és elektromos művek fizetési felszólítását,

egy levelet a jelzálog-hitelezőktől,

és egy emlékeztetőt,

hogy 30 napom van kigyomlálni a házamhoz tartozó területet.

visszabotorkálok az éles kis köveken

arra gondolok, talán inkább írnom kéne valamit ma este,

mert ezek teljesen

be akarnak keríteni.

csak egyféleképpen lehet bánni az ilyen köcsögökkel.

az esti futamnak várnia kell.

(A versek forrása ez itt.)

est.hu