2021. május 3., hétfő

Relatíve rosszabb

A lövészárokba valahogy nem settenkedett be a tavasz. Szerteszét, miszerint körülötte, már bekövetkezett a rügyfakadás nekibuzdulása, de az árokban rendületlenül sár volt, szarszag és tetvek.
Ezen elmélkedett Trenchard kapitány (Borroughfield negyedik Earl-je), miközben próbálta megkedvelni a penészes barna kenyeret, mondván, hogy ő végső soron szereti a gombát, mondjuk inkább marharaguban, kevés vörös borssal, de valahol már halott arról, hogy létezik nemespenész is. Márpedig ha egy magafajta nemesember fogyasztja, akkor akár lehet annak is nevezni. Neki meg régi tapasztalata volt, hogy a dolgok főleg attól vannak, hogy nevet adunk nekik.

Most például akkor is tavasz van, ha a lövészárokba a Nap sem süt be, elvégre áprilist  mutat a naptár, és az már definitíve tavasz. Miként a frontvonal sem merevedett bele egy ócska állóháborúba, csak taktikusan kivárnak, hogy legjobb pillanatban támadhassanak, és Milliebrown közlegény, néhai tisztiszolgája is csak azért halt bele a vérhasba, mert egyszer a latrina meglátogatása után nem mosott kezet. A kezében tartott darab kenyér pedig csak érett, nem pedig romlott, ahogy azt a beszivárgó ellenséges propaganda terjeszti.
Taktika, higiénia, gasztronómia, megannyi remek értelmezési keret a valósághoz, amelyet háborúban fontos magunk felé hajlítani, már csak a harci szellem javítása miatt is.

És egyébként is: egy magafajta bátor katona, egy tiszt, akinek már a felmenői is ott voltak Waterloonál (pár évvel a nagy csata után, kirándulni, de attól még ott voltak), nem hátrálhat meg némi penészgombától, pláne mert van hozzá főtt lóhús babbal, ami garantáltan friss, a második tüzérszázad lovai csak tegnap haláloztak el, némi kereszttűzben.
Egyébként is, a világon minden relatív, mindig lehet rosszabb - gondolta a derék katona, aki még mindig nem tudta rászánni magát, hogy beleharapjon a kenyérbe.
És ekkor egy ellenséges akna csapódott be közvetlenül mellette, minek következtében Trenchard kapitány, úgy is mint Borroughfield negyedik Earl-je, egy másodperc alatt esett szét, egészen apró darabokra. És már nem tudta konstatálni, hogy mennyire igaza volt. Tényleg lehetett rosszabb.

britannica.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése