2021. május 23., vasárnap

Nacionál-epidemológia

Indiában betiltották az "indiai variáns" kifejezést, koronavírusilag. Az indiai kormány ezt sértésnek veszi, mintha az efféle közkeletű elnevezéseknek lenne bármiféle, nacionalista módon értelmezhető tartalma, pedig csak arra utal, hogy ott azonosították először ezt a vírusvariánst. A britek sem vették lelkükre a korábbiaknál veszélyesebb brit mutáció megnevezését, hisz szemben a fodballal, a tenisszel, a vasúttal vagy a macskaszemmel, a vírus nem brit találmány, de az adott alfaja földrajzilag hozzájuk kötődik. Mint a csirkés tikka masala, amit szeretnének autentikus brit (sőt skót) ételnek elismertetni, ami ugye egy autentikusan indiainak gondolt étel, de állítólag egy - a szubkontinensről származó - glasgow-i séf találta ki ebben a formában, nem is olyan régen. De ettől a britek még büszkék rá, és ha kell, ócsó' teszkós konzerv formájában is hajlandóak nagy mennyiségben fogyasztani.

Szóval az indiai kormánynak sem kellene görcsölnie azon, hogy egy vírusvariánst indiainak hívnak, egyrészt mert hivatalosan nyilván valami betű-betű-szám-szám a neve, másrészt az indiai meg tényleg nem egy etnikumot jelöl (nehéz is lenne, 1,4 milliárd ember, kábé 200 nyelv, rengeteg vallás: megannyi féle hinduizmus, iszlám, szikhizmus, dzsainizmus, buddhizmus, kereszténység, and so on...), hanem sima földrajzi kategória, amin viszont csak egészen hülyék sértődnek meg. És még hülyébbek azok, akik be is tiltják, hogy autonóm emberek und szervezetek egyáltalán leírják a kifejezést, mondjuk valami közösségi médiafelületen.

hu.pinterest.com

Általános tapasztalat, hogy a sértődős kormányok rossz kormányok, egy rendes, demokratikusan működő kormány a politikát valóban a kompromisszumok művészetének tekinti, de sérelmi alapon, a dackorszakból nem kinőve, kibaszott nehéz kompromisszumokat kötni, mondjuk azok érdekében, akiket kormányoznak. Olyankor jön az önző akarnokság, mely évtizedek óta jellemzője tetszőleges indiai kormányoknak, de kis hazánkban is elég szétnézni, hogy lássuk, hogyan feszülnek be a kormányzati senkik, ha kritikával találkoznak. Minden esetben, mikor nem fölényeskednek épp, hisztizni kezdenek, mint a kis óvódás, akitől elvették a homokozó lapátját a gonosz nagycsoportosok. (Mellékszál: a komplett politikai "elit" óvodás üzemmódban működik, de vannak nagy-, kis- és középső csoportosok, és ha már ennyi maradt, nem mindegy, hogy ki hová tartozik.)

És tényleg: a dermesztően semmilyen indiai vezetőknek valóban nincs komolyabb problémájuk annál, hogy, hogy hívnak egy vírusvariánst? Összeomlott  egészségügy, halottak halomban, és még a tényleges adatokról sincs képük, de nekik szimbolikus baromságokon kell rugózniuk? Persze, ha valami "országimázs" címkéjű marhaságban gondolkodnak, amit természetes módon azonosítanak a saját imázsukkal. Azt meg féltik, a szemétládák.

Néha hajlamos vagyok azt hinni, hogy csak nálunk ennyire kretének a kegyelmes úrék, de az ostobaság, a kivagyiság és a nettó hatalmi arrogancia valójában országfüggetlen. Az az emberi lélek sötét hátsó udvarából kúszik elő, amint lát egy kis fényt, amiben sütkérezhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése