Holnap lesz a Monacói Nagydíj, mármint a formaegyes (nem egyértelmű, régebben volt valami atlétikai verseny is hasonló néven, nem tudom van-e még, de annak kapcsán láttam egyszer Szergej Bubkát, promóciós céllal rúdugrani az ottani kikötőben), ami jó, mert tavaly például elmaradt, de idén végre jól megháttértévézem. Mert közben nyilván bélyegeket rendezgetek, kirakok valami puzzle-t, vagy ebben a sorrendben. Egyedül nem móka csak autóversenyt nézni, nincs kinek lökni a spontán és kéretlen audiokommentáromat, és nincs kivel megvitatni teljesen érdektelen részleteket. Plusz a monacói verseny bár jellemzően látványos, ám többnyire unalmas, bár a mai forma kettes sprintfutamon még látványos előzés is volt, igaz hogy ahhoz meg kellett az eső.
Monaco az amúgy Monte-Carlo, miközben utóbbi hivatalosan csak egy kerülete (vagy mije) a városállamnak, de gyakorlatilag különböztesse meg őket az, akinek két anyja van három apától. És ha jól sejtem, maga a verseny az tényleg Monte-Carloban zajlik, nem mintha a google nélkül tudnék mondani egyetlen másik közigazgatási egységet Monacóban.
A futam meg azért és érdekes, mert bár harmincpár éve követem az F1-et, de soha nem jártam egyetlen pályán se, kivéve ezt. Jó, mondjuk könnyű úgy sétálni egy versenypályán, hogy egy hetet kivéve egész évben a város közútjaiként működnek a szakaszai, de mikor a koraújkorban (ha jól rémlik a ködös távolba vesző 1993-ban) egy hétig ott nyaraltunk Erikával, relatíve keveset strandoltunk, viszont sokat mászkáltunk, például a pálya nyomvonalán. (Meg kirándultunk is a Riviérán, de az itt irreleváns.) Valahol a lakásban évtizedek óta hever egy kép rólam, amint állok a híres hajtűkanyarban, meg az alagútban, aminek a bejáratánál egyszer maga Ayrton Senna is összetörte az autóját. Aztán kiszállt, hazasétált (mint a legtöbben, ő is ott lakot adóügyi megfontolásokból), lezuhanyozott és tévén megnézte a verseny végét. A csapatának meg fogalma sem volt róla hova tűnhetett. Ennyit rólam, meg az alagútról, ami nem is az, mert oldalt nyitott a tenger felé.
De érdekes, hogy bár a városnak tényleg tök jó a hangulata, de sosem vágytam vissza oda. Ahogy például Dubrovnikba vagy Barcelonába sem. Gondolom ezek helyek túlságosan mediterrának az ízlésemhez képest, és hülyébbnél hülyébb akcentusokkal beszélik az angolt. Már ha egyáltalán. (Az egyetlen kivétel amúgy Rijeka, azt valamiért nagyon bírom, oda vissza is mentem elég sokszor, elég sokféle kontextusban.) De Monte-Carlo jól mutat a tévében, pláne ha mérsékelten sem környezetbarát autók száguldoznak benne, aszfaltozott hullámvasút jelleggel. Kicsit úgy vagyok vele, mint a múltkor emlegetett repüléssel, hogy szeretek repülőgépeket bambulni, reptereken flangálni, de repülni azt nem szeretek. Autóversenyző sose akartam lenni, nekem elég, ha a GT-sorozatban bárkit agyonverek tetszőleges európai versenypályán. A laptopomon.
És most mennem kell, lefekvés előtt még le kell szállítanom két traktort Manchesterből Amszterdamba.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy ott állok U20 évesen az UBS-feliratok előtt,
de versenyautók azok nincsenek. (hu.motorsport.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése