Persze lehet, hogy úgy értik, a felhasználók lesznek depressziósak, azaz aki sokat twittel a fészbukos tiktok instgramján, az előbb depi lesz aztán öngyi. De szerintem ez marhaság, és úgy húzom magam után a depresszióm hosszú évek óta hogy vannak jobb meg szarabb napjaim, pedig minden nap ugyanazt a három percet töltöm a fészbukon a többin meg semmit. (Kivétel ha valakit hívásommal zaklatok, de mostanában az is ritka, nem bírom a visszautasítást.)
Sőt, erős a gyanúm, hogy már a közösségi média előtt is voltak emberek depressziósok, sőt öngyilkosok is. Széchenyi István a legstefigrófabb magyar, például tuti nem azért nyírta ki magát, mert látta a Twitteren, hogy Pesten a Festetics-palotában épp mekkora buli van (ópiummal felütött pezsgő, topless szobalányok, éjfél után tombola), miközben ő Döblingben, egy lepukkant bécsi külvárosban rohad az elmegyogyóban úgy, hogy a modern pszichiátria megalapítói még épp hogy csak kezdenek megszületni. Szóval ő hiába vár itt a terápiára, partizni meg nem mehet, meg van valami haza sorsával is, bár az már kicsit ködös...
Igazából az van - és ez jön le a fentebb linkelt cikkből is - hogy a sok közösségi média-használat meg a mentális gondok között korreláció, avagy statisztikai együttjárás van, de ez még nem jelent ok-okozati összefüggést. Mert lehet, hogy ha valaki szorong, akkor élő emberek helyett inkább fészbuk-profilokkal érintkezik, azaz ne azért depis, mert lóg a szeren, hanem azért lóg, mert depis. De ugyanígy lehet, hogy a kettőnek van valami közös oka, mondjuk kiemelkedően szar volt a gyerekkora, és ezért egy szorongó neurotikus, vagy épp depressziós, és ugyanezért menekül a virtualitásba is.
Ahogy a réges-rég egy messzi-messzi egyetemi büfébe olvastam egy plakáton: A gyilkosságért elítélt bűnözők 99%-a rendszeres kenyérfogyasztó! Na, és következik ebből bármi is? Vagy csak a rizslobbi manipulációja az egész? De tényleg, pirítós reggeliztem, akkor most félnie kell a szomszédoknak, hogy öngyilkosságot követek el rajtuk?
Amúgy szerintem a közösségi médiában mindenki többé-kevésbé hozott anyagból dolgozik, amit az ottan kommunikációk, interakciók felerősíthetnek, eltolhatnak valamerre. Szóval érdemes előbb valamilyenné, egyáltalán személyiséggé válni, és azt prezentálni urbi et orbi, és nem nem a közösségi platformokon keresgélni mintákat, hogy kik lehetünk mi? És pláne nem ott (meg szerepjátékokban) felépíteni valami eredendően virtuális személyiséget, mert egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem akarunk fizetni a teszkóban, hisz egy tizenhetes szintű elf varázslónak, kétszázezer lájkkal, igenis jár az ingyen csipsz, a hordó redbullal és a bónusz farokfelező varázslat-kártyával.
Az ilyesmit érdemes elkerülni, mert ez már maga a szociális öngyilkosság. Meg a beutaló Döblingbe, bár mikor egyszer arra jártam, már valami kerületi bíróság volt az épületben. Mindegy, ha elég nagy varázslók vagyunk fejben, és elég sok csipszet nem akarunk kifizetni, az is összejöhet...
facebook.com (na ja...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése