Találtam egy érdekes írást a Szabad Európán (ami már nem rádió, hanem weblap), a NER-kompatibilis újságíró-képzésről. Konkrétan a Nemzeti Tehetséggondozó Basszukelapénzt Kft. remek programjáról, mely jeles szervezetet ráadásul a demeterszilárd alakú kormánycsahos által vezetett Petőfi Irodalmi Múzeum felügyel.
Azért a PIM-nek még mindig van némi renoméja a kortárs kultúrában (bár szigorúan monoton csökken), úgyhogy különösen dermesztő, amit a SZE összeszed az általuk felügyelt képzésekről. Tehetséggondozást nyomokban sem tartalmaz, ahogy tantervet sem (de annyira, hogy eleinte azt sem tudták hallgatók, hány féléves a képzés) csak valami kaotikus, láthatóan ad hoc módon összedobott hadoválást az újságírásról, az elméleti alapok teljes és nagyívű mellőzésével. Ezt a katyvaszt pedig poroszos tekintélyelvűséggel próbálják kiegyensúlyozni a „tanárok“, akik azért ritkán titkolják, hogy a képzés összehányásakor hivatkozott “piaci igények“ valójában a közmédiának csúfolt állami propaganda, meg a kormányhitű sajtószörnyek szerkesztőségeinek kínos szakemberhiányát jelentik. Na nem mintha ettől a képzéstől bárkiből is szakember lenne, de ahogy a cikkből kiderül, ez a tehetséggondozásnak címkézett hőbörgés még rendes propagandistákat is nehezen bír kiöklendezni magából. Két jellemző idézet a cikkből:
„Amikor kirobbant a Szájer-botrány, a következő órán az volt az első kérdés, hogy milyen fontos hírek történtek az előző napokban. Na, akkor volt pár perc mély hallgatás, aztán kiderült, hogy a Fradi BL-meccse a Barcelona ellen volt a legfontosabb hír.”
„Az volt a mondás, hogy nincsen független újságírás, minden ideológiának van alárendelve, és ezzel semmilyen gond nincsen. Amikor valaki azon retteg a cikkélesítésnél, hogy akkor vajon ideológiailag mindent megfelelően írt-e, nem lesz ebből gondja, az nem újságírás.”
Szakmailag tehát nyilván vállalhatatlan az egész cucc, a komoly médiában átnéznek az ott végzett fazonokon, a kormányhitű propagandamédiumoknál meg simán lenézik őket (hisz ott aztán tudják, mi mindenre nem alkalmasak), és fene tudja melyik a rosszabb. Kérdés persze, hogy akkor miért vágnak bele, nyilván amúgy normális emberek?
Havi nettó kétszázezer ösztöndíjért.
Havi nettó kétszáz fixszel, az ember könnyen viccel, és kicsit a lelke is eladó. (Nem elítélő hangnemben írom ezt, per pillanat ennyiért az enyém is az lenne, bónusz üdvösséggel.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése