2021. május 21., péntek

Egyetem-begyedem

Szerintem semmi baj sincs azzal, hogy idejön a Fudán egyetem Kínából. Hiszen a kínaiaknak is marad belőle otthon, szóval ne fognak sírni vagy ilyesmi, nekünk meg nagy haszon, hisz vehetünk föl pénzt a kínaiktól hitelre, de  kurva sokat ám! Amiből építenek nekünk ilyen Fudánt ide a Duna-partra, valami hülye diákváros helyére, ami tök jó, mert nekünk nem kellenek már diákok, azokból van itthon is elég, nekünk élenjáró kínai egyetem kell, ahol fudánul lehet tanulni, amit építenek diákok helyett. És ingyen, mert a hitel az ugye olyan, hogy megvesszük az egyetemet, de tényleg, könyvtárral, büfével, kiképzőtáborral együtt, és tökre nem kell kifizetni. Csak később, de az attól később, hogy nem most van, hanem csak jövő héten kezdődik.

És akkor itthon meg sipítoznak, hogy de hát a Fudán a kínai kommunista pártot alapszabályozza az iratába, mintha z nekünk nem lenne testhezállóan ismerős, történelmileg.  A bolsevik tempó eredete mifelénk a néplélekben gyökerezik, plusz a kínaiak eleve régi rokonaink. Tessenek csak megnézni,  náluk is van egy olyan étel, ami majdnem olyan, mint a mi paprikás krumplink, csak vakonddal és korianderrel készül. Mert ezeket mi együtt főztük a sztyeppei vándorpusztákon. (És ne dőljön be senki annak, hogy a paprika meg a krumpli, az csak Kolumbusz után, Amerikából, mert az a Kolumbusz is csak azért tudott hozni paprikát, mert mi előtte odavittük. A kínaiakkal. Mér, mit gondoltak azok a konkvisztádorok is, mikor odaértek, holt tudtak venni csípős csirkét meg kilós vitorlavásznat?)

És hát Kínában valami kommunizmus-féle van, nálunk  bolsevizmus, a kettő meg összeillik, mint a borsó meg a héja. Ráadásul ott aztán rend van, nálunk meg ilyen színészke-hallgatócskák tüntikéznek, hogy nekik nem tetszik a rendszer, na ezért fér ránk a Fudán. Ott profi pénzbehajtók vasalják be a két-három millás tandíjakat, udvariasak de kegyetlenek, és akkor aztán az ilyen romkocsmázós diákok megtanulják, hogy mi  a rend, a kötelesség meg az aránytalan büntetés. Plusz nem marad pénzük drogra, de dolgozhatnak tizenhat órás műszakokban a törlesztőrészletekért. Egy kínai cégnél nyilván, mert ezek a fudánok még ingyen kiközvetítik is őket önkéntes kényszermunkára.

Igazából össze kéne fudánozni az egész magyar felsőoktatást, elvégre nem szebb látvány egy seregnyi, vidám alakzatban menetelő leendő művészettörténész, mintha csak úgy flangálnának szerteszét, meg néznének a buta szemeikkel? Na ugye!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése