2021. május 12., szerda

Scotland the Brave

Az tényleg tökös dolog lenne, ha a skótok kilépnének az Egybesült Kirájságból, aztán jelentkeznének az E,U-ba , és döcögnének tovább, mint önálló ország.

Ez a "tökös dolog" persze kicsit hülyén hangzik, ha már kormányzó Skót Nemzeti Párt elnöke és egyben miniszterelnök Nicola Sturgeon nő, mint ahogy pártja képviselőinek, és a kvázi-szövetséges Zöldek elég sok képviselője. (Hja, arrafelé már rég nem divat azt hangoztatni politikusoknak, hogy a nők nembéli lényegüket két területen tudják igazán megvalósítani,  miszerint a konyhában meg a szülőszobában. Kulturáltabbak, na. Meg nem nyolcvan-száz évvel ezelőttre vágynak vissza, pláne mert akkor ne is volt skót parlament.)

Az persze nagy kérdés, lesz-e népszavazás, feltehetően jövőre, megszavazzák-e a függetlenséget, és aztán mennyire hülyén néznek majd ki a fejükből. Ugye 2014-ben már népszavaztak egyet, akkor minimális különbséggel győztek a maradáspártiak, és szerintem igazuk volt. Akkor. Aztán jött a brexit, és nagyjából borult minden, pláne hogy Skóciában magabiztos többséggel szavaztak az EU-ban maradásra.

Úgy látszik a derék skótok szeretnek a valahol maradásra szavazni, miközben a középkorban is folyamatos téma volt a függetlenség. (Minimál sikerrel, de erről a kék fejű Mel Gibson többet tudna mesélni.) Most minden esetre egy kis, és némileg periférikus európai ország lennének (még nem az EU-ban), de ha majd egyszer belépnének az unióba, ott sem ők fújnák a passzátszelet. Ahogy az Egybesült Kirájság bizony fújta.

De mindez még nagyon mesze van, és nagyon sok változón múlhat, szóval a skót függetlenség témájában egy dolog biztos: minden bizonytalan.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése