2021. május 16., vasárnap

Magabiztos butaság, elrettentő jelleggel

Olvastam tegnap valamelyik jobbos hecclap kommentszekciójában (direkt nem linkelem be, azért számomra is  vannak határok), pár tucat igazán gusztustalan, arabozós-terroristázós hozzászólást. A szellemi leárnyékoltságban egymásra licitáló proto-nácik megállapították, hogy az arabok büdöslábú,  teveszarban fogant primitív népség, akik még mindig kecskéket dugnának a sivatagban, ha az európai gyarmatosítók nem viszik el feléjük a civilizációt. Történelmük lényegében két rézből áll, jó sokáig törzsekben (sőt, hordákban) lézengtek Észak-Afrikában, ócska sátrakban laktak, a gazdagabbak trágyaszagú vályogviskókban, és elsődleges hobbijuk a piálással kombinált vérfertőzés volt. Azt' mikor már kissé civilizálták őket, átmentek artikulátlanul üvöltöző öngyilkos merénylőbe, de mind egy szálig ám! Itt nyilván van egy kis logikai döccenő, hogy ha minden arab, en bloc öngyilkos merénylő, akkor hogy a manóba nem haltak még ki? Lehet hogy úgy értették, hogy mindegyik terrorista, és  némelyek ÖM-ek, ami persze még mindig marhaság, mert akkor ki működteti pl. a gazdaságot? Géppisztollyal például nehéz palántázni, vagy vállról indítható rakétával szőni, de proto-nácik nyilván ritkán kerülnek ki tudományegyetemekről. Van rá példa persze, de ritkán.

Ráadásul nem tisztázták, hogy esetleg a muszlimok ilyenek, nem igazán tudtak különbséget tenni e két kategória között, úgyhogy inkább lazán összemosták őket. Vagyis számukra a muszlim meg az arab szinonímák, a perzsákról nyilván csak a szőnyegek-kontextusában halottak, arról pedig, hogy a világ legnagyobb muszlim többségű állama Indonézia, meg egyáltalán nem.
De általános jelenség - nem csak kis hazánkban, hanem lassan globálisan - hogy minél butább valaki, annál magabiztosabban osztja az észt. (Biztos mindenkinek megvannak azok szánalmas fészbuk-profilok, ahol a tulaj szigorúan nagy betűvel azt írja be a végzettséghez, hogy AZ ÉLET ISKOLÁJA. Ami ugye jóindulattal nyolc általános, de tényleg csak jóindulattal.) És hát a náculáshoz nagyjából pont erre a kettőre van szükség, műveletlenségre és magabiztosságra. (Oké,a plázacicaságnak vagy a sikeres telemarketinges karriernek is ezek a peremfeltételei, és van még számos terület, ahol jól jön e kettős. Mondjuk a szervezett bűnözés alsóbb, végrehajtó szintjei.)

Avicenna (traditionalmedicine.net.au)

Nekem viszont az jutott eszembe erről a rémes kommunikációról, hogy kábé az arab (és akkora már muszlim) kultúra nélkül, cseszhettük volna az európai reneszánszot is. Hisz a reneszánsz igazából a görög-római kultúra újrafelfedezéséből indult ki, amit Európa évszázadokra nagyjából elfelejtett. Platón, Arisztotelész, Püthagorasz vagy Hippokratész tudása épp az arab tudósok (orvosok, filozófusok, történetírók, csillagászok) közvetítésével jutott vissza hozzánk a középkorba, több száz év cancel culture-rezsim után. Hisz Európában a korai Egyház nem igazán kedvelte a pogány, többistenhitű görögöket, az egykor keresztényüldöző rómaiakat meg pláne nem . (Diszkréten megfeledkezve arról, hogy Nagy Konstantin államvallássá tette a kereszténységet, abban a Római Birodalomban.)

Így aztán szükség volt a muszlim tudósokra, hogy általuk újra a keresztény gondolkodás részévé is váljon, mondjuk Arisztotelész munkássága. Az egyik ilyen közismert figura volt Avicenna (980-1037). Akinek ez persze a latinosított neve (ha már az volt a tudomány nyelve), igazából Abu Ali al-Husszein bin Abdallah ibn Szina volt rendes neve, és egy perzsa (nem arab!) orvos, filozófus és költő volt. Jelentős részben neki köszönhették Hippokratészt, de elég sok saját ötlete is volt, lényegében vele kezdődött a nyugati orvostudomány. És közben filozófiájában meghatározó volt Platón és tanítványa, Arisztotelész, szóval részeben az ő gondolataik is Ibn Szina által lettek újra a nyugati gondolkodás részei.
És történt mindez akkor, amikor a derék nácik szerint a fajtája még bőven kecskéket hágott, csak hogy edzésben legyen az esti vérfertőzéshez. Persze egy rendes neonácinak nem az az ész a fontos, mondjuk nem is a haj. Legfeljebb mindkettő hiánya, mint alapvető identitáselem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése