Esős dalok estéje

E sős napon (igazából e sős délután/este, a délelőtt még indokolatlanul nyáriasra sikerült), nincs is jobb, mint esős dalokat hallgatni. Kellemetlen, ám szükségszerű mellékhatás, hogy az esős dalok szomorúak (tudom, kivétel mikor Gene Kelly énekel az esőben, de ő nem a csapadékot élvezi, csak szerelmes a rohadék), az meg kinek hiányzik? Az amúgy is szomorú, szorongó, depresszív, világunt hangulatot nem érdemes erősíteni, szar az magától is, ha meg az embernek jó kedve van, nem boldog, csak provizórikusan vidám a délutánja, akkor pont ezt a tünékeny-törékeny izét nem akarja elkúrni valami borongós dallal.

Ilyenképp az esős dalok igazából nem illenek sehová, optimális felhasználásuk nagyjából az, hogy lehetnek az étcsoki az émelyítően édes sütemény tetején, az ebéd előtti unicum, vagy a tonik a narancslé mellé. Egy átlagos magánéletben lehetnek eszközei a távol lévő kedvesen való keserédes  merengésnek, de ha a bizonyos kedves előreláthatóan nem fog soha visszajönni, akkor már csak a 'minden mindegy' elv mentén alapozzák meg a következő üveg vodkát. Az meg senkinek se hiányzik, a vodkagyártókat kivéve.

De egy esős napon mégis esős dalokat hallgatok, az érzelmi pofára esés mazochizmusa meg az esztétikum okán, mert ezek a szomorkák azért tényleg jók. Mondanám, hogy szépek, de ilyet nem mondok, lényegében soha, semmire.

A Pogues amúgy a menetelős, asztal alá hányós ír kocsmahimnuszokban volt erős, bár volt amikor behoztak latin meg keleties témákat is (például a Waiting For Herb albumon), de a legtöbb daluk közös nevezője mégis csak a kiborultság volt, abba pedig jól beleillett a világfájdalomban pácolt szerelmi bánat. És azt ráadásul - mint a fenti dalnál - még csak nem is az asztal alá  hányós stílben vezették elő:

I've been loving you a long time

Down all the years, down all the days

And I've cried for all your troubles

Smiled at your funny little ways

We watched our friends grow up together

And we saw them as they fell

Some of them fell into Heaven

Some of them fell into Hell

I took shelter from a shower

And I stepped into your arms

On a rainy night in Soho

The wind was whistling all its charms

I sang you all my sorrows

You told me all your joys

Whatever happened to that old song

To all those little girls and boys?

Now, the song is nearly over

We may never find out what it means

But there's a light I hold before me

And you're the measure of my dreams, the measure of my dreams

Sometimes I'd wake up in the morning

The ginger lady by my bed

Covered in a cloak of silence

I'd hear you talking in my head

I'm not singing for the future

I'm not dreaming of the past

I'm not talking of the first times

I never think about the last

Now, the song is nearly over

We may never find out what it means

Still, there's a light I hold before me

You're the measure of my dreams, the measure of my dreams