Szembe jött valamelyik portálon egy autóreklám, aminek az volt a szlogenje, hogy „Nem mindennapi. Ahogy Te sem.“ És rájöttem, hogy ez igaz, én tényleg nem vagyok mindennapi. Én a mindennapi alatt vagyok kettővel, ha valaki nálam egy nagyságrenddel kevésbé szánalmas, és másfél kilométerrel összeszedettebb, az a mindennapi. Az ilyesmi nekem jelenleg csak vágyálom. A nem mindennapiságom abból is kiderül - jut eszembe - hogy egy ócska reklámra kezdek itt önreflektálni, mintha legalább is lenne célja, értelme, vagy kimenete az egésznek.
A mindennapiságomat talán már évekkel ezelőtt elvesztettem, pedig alapvetően az akartam lenni, így erre az életkorra meg pláne. Egy középkorú faszi, oldalán a párjával, akár gyerekkel és kutyával, mindennapi gondokkal és örömökkel, egy normális állással, amit nem utál ab start. Nem szerettem volna soha gazdag lenni, csak szolidan jómódú középosztálybeli. (A gazdagsággal ugyanis az a baj, hogy a fenének lenne kedve folyton a befektetésein pörögni, meg a nyaralója, a yachtja, az autója, az alkalmazottai miatt aggódni - én a minimállétet szeretem, amikor megvan mindenem, ami kell, de semmi fölösleges aggódnivaló.)
Mozi, színház, kávézók, keleti éttermek, péntek esti sörözés haverokkal, jó könyvek és jó társaság, akiket hasonló dolgok érdekelnek. Ilyen mindennapi dolgok.
Na, ezt baszhatom. Az autós hasonlathoz visszalépve, annyira vagyok mindennapi, mint egy elöl-hátul karambolos mikorbusz. Jobban belegondolva, van olyan hely, ahol az is mindennapi, avagy üdv a roncstelepen!
cambridge-news.co.uk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése