Pontosabban az első néhány. Már ha az elsők egyáltalán, hiszen a főszereplő csajról sejtjük, hogy eme előzményfilm előtt is gyilkolászott már, egyrészt mert szereti, másrészt meg sokszor jól is jön neki. Mert a címben jelzett című horror/thriller a 2009-es Árva című opusz előtörténetét meséli el, és az már tizenéve is világos volt, hogy Esther (azaz Leena) egy csöppet sem kedves pszichopata, aki alapvetően instrumentálisan öl, azaz a vér és belek ontása nála jellemzően eszköz, de azért élvezi is.
Szóval volt ez a film, egy örökbe fogadott kilencéves lányról, akiről a végére kiderül, hogy igazából ő már most csak harminchárom, de valami fura genetikai rendellenesség miatt úgy kilenc-tízéves korától már nem nőtt tovább (ám a nemi érése azért nem maradt ki, a melleit például valami fáslival szorítja le), úgyhogy simán kiadja magát örökbe fogadásra váró szegény kis árvának. Persze mire mindez kiderül, nagyjából kiírtja az új családját, mondjuk nem nagyon tudjuk sajnálni őket, mert egyrészt arrogánsak, másrészt hülyék, miként épp így van ez ebben az előzmény-folytatásban is, egy plusz csavarral.
Itt úgy indul a sztori, hogy a rémisztő lány jól be van zárva egy fegyveres őrök által felvigyázott, barátságosan behavazott észtországi elmegyógyintézetbe, ahonnan dramaturgiailag indokolatlan könnyedséggel szökik meg kereket oldani, szóval gyanús, hogy az ölésben eleve rutinosként került oda. Aztán talál egy évekkel korábban eltűnt lányt, akire tényleg hasonlít, és kiadja magát Esthernek, hogy aztán Amerikába kerüljön gazdagékhoz, mint rég elveszett, de csodával határosan megkerülő gyermek.
Innentől meg tudjuk a végét. Mindenki meghal, kivéve őt, hiszen csak így lehetséges, hogy később örökbe fogadják, és az igazinak gondolt családja tagjainak ne legyen alkalma leleplezni a kilencévesnek látszót.
mafab.hu
Vagyis kell egy csavar, ami egyébként nem is rossz, és akkor innentől spoiler: Anyu meg a bátyó tudja, hogy ő nem az, akinek mondja magát, hisz együtt rejtették el az igazi Esther hulláját, akit a szintén kissé pszichopátiás fiú nagyjából nem szándékolt módon, de megölt. Anyu, akitől biztos az emlegetett pszichopata-vonásokat örökölte a srác, viszont egyben akarja tartani a családot, épp elég neki, hogy az egyik kölöknek lőttek, a másikat nem akarja a javítóintézetben/börtönben látogatni, úgyhogy a kiscsaj földi tetemmaradványa megy a kút mélyére, ők meg élnek tovább a középsúlyos poszttraumás stresszt másokon átgázolással levezetve. Ja, és ott van még fater, aki olyan nagyon művész, hogy még szakállas is, na ő nem tud semmit az egészről, de legalább, mint alfahímre, rágerjedhet a megérkező imposztor, aki itt még csak harmincegy, bár mivel húsz éve ugyanúgy fest, ennek nincs is jelentősége. Apu a végére meg úgyis meghal, de ezt már említettem. Na ennyi a spoiler-zóna.
Maga a film egy rendes iparosmunka keretében kivitelezett slasher/thriller, másfél óra az egész, szóval nem lehet belealudni, bár nekem majdnem sikerült, de csak mert késő este nyolckor néztem. Viszont nem bírtam nem végignézni, ami azért jó pont, elég feszes a ritmus, nincsenek üresjáratok, és közben folyamatosan az az érzése az embernek, hogy szeretne kicsit valahol máshol lenni. Márpedig ez a műfajnál alapvető indikátor, ha egy horror közben nem szeretnénk máshol lenni, akkor mindenképp menjünk valahová, el a képernyőtől, hisz nem éri meg az időnket egy olyan filmre pocsékolni, amit még csak nem is kellemetlen nézni.
Kétséges volt, hogy fogja a főszerepet eljátszani Isabelle Fuhrman, mert az még oké, hogy az első alkalommal mondjuk tizenegy-tizenkét évesen volt ő a harminchármas kilencéves, de most huszonévesen kellett neki ugyanezt hoznia, szóval eleve nehezebb elhinni neki, hogy elhiszik róla, hogy gyerek. Főleg a testmagasságával kellett kezdeni valamit, de megoldották, mondjuk elég átlátszó módon (totálképeken mindig hátulról látszik csak, és olyankor persze nem ő az ő, hanem egy igazi kislány). Viszont nézni azt még mindig úgy tud, hogy inkább nekiállok porszívózni, leviszem a szemetet, tényleg bármit, csak ne nézzem rám kedvesen, mert belém fagy a bármi.
Összességében tehát aranyos kis darab lett ez is, kedves elvtársak, hölgyeim és uraim, nem gurít akkorát, mint az első film, érthető okokból nem is tud, le van már lőve a poén (miként a fogadott családtagok is) rég, de tud annyit csavarni a történeten, hogy vécéről visszafelé jövet azért kettőre zárjuk a bejárati ajtót, és érzékennyé váljunk a a szomszédból átszűrődő hangokra. Ennél többet nem is várhatunk el tőle (bár anyuka kapcsán tétován matat valamit a családi miafenék körül, de pszichologizálásba - igen helyesen - azért nem bocsátkozik), ám ha katarzis is kell, nézzük meg újra az Oldboyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése