2022. augusztus 22., hétfő

Az a rohadt matek!

Már tegnap elkezdődött a kormányhit sajtóban a teljesen nyilvánvalóan liberál-kommunista, biztos migránshátterű OMSZ basztatása, ami persze nem a mentő, hanem a meteorológiai szolgálat, országosan. Merthogy a meteomókusok szerint úgy 80% volt az esélye a gusztus huszadik esti pesti esőnek,úgyhogy az Operett-aperitif Törzs, a maga szakszerűen törzsi gyűlésén le is fújta az egészet. Kár, hogy nem végleg, de ez most mellékszál. (Hisz ha Gusztus Huszadika lehet huszonhetedikén, akkor miért ne lehetne március tizenöt október huszonharmadikán, a  tizenhárom aradi vértanú gyümölcsoltó kiáradásának ünnepén?)

A meteorológusokkal meg az volt a baj, hogy vagy túlzottan is tudósok, vagy nem eléggé azok:

- A.) Mert ha komolyan veszik a tudományt mint olyat, akkor sosem tesznek megfellebezhetetlen kijelentéseket, hogy márpedig biztosan ez vagy az lesz, hisz az jellemzően vallásalapító próféták dolga, akik szerint csakis rajtuk keresztül szól a valamilyen értelemben vett isten Ám egy tudós, az szakmája sajátszerűségéből adódóan valószínűségekkel dolgozik, tehát olyanokat mondat, hogy a mérések alapján rendelkezésre álló adatokból felállított modellek szerint 80% az esélye  a szar időnek. Ami azt is jelenti, hogy 20% sansza van a nem olyan szarnak, vagy akár egész jónak. És hát Szentisten István ünnepe alkalmából az jött be, hogy a 20% nyert. Azaz: ha mondjuk valami fura sci-fis, időhurkos spirál mentén, tök ugyanolyan kiindulási feltételekkel, egymás után tízszer lenne 20-a este, akkor nyolcszor esne, kétszer meg nem, és tegnapelőtt ebből a kettőből következett be az egyik. De ha már időhurok:

- B.) A másik lehetséges gond az, hogy ezek a légkörbizergász tudósok mégsem eléggé tudósok, hiszen hogy van az már, hogy csak ilyen valószínűségekkel dobálóznak. Egy disznóvágáson például tisztán lehet tudni, hogy a disznó le van-e szúrva, vagy nem-e van leszúrva-e, és ha igen, még döglődik, vagy már döglött. Szóval csak ne jöjjön itt senki ilyen százalékokkal, olyan számok eleve nincsenek is, mert a legtöbb szám - és ezt tényleg könnyű belátni, csak józan paraszti ész, meg hat elemi kell hozzá - nem is százra végződik. 
Vagyis van a - nevezzük így - laikus tömeg, melynek tagjai külön-külön még okosak is egy-egy területen, de nagy adagban buták, mint a sár, főleg ha gondolkodni kell, az tipikusan nem tömegműfaj, kérdezzék csak meg Gustave Le Bon elvtársat!
Azaz a tömeg értelmében vett nép nem azt várja, hogy arról beszéljenek neki, minek mennyi az esélye, hanem arról, hogy pontosan mi lesz. Ez pedig a hivatkozott józan ész szerint csak úgy képzelhető el, ha pl. a meteorológusok tényleg a jövőbe látnak, mondjuk mert konkrétan időutazók.
De mivel nem találták még fel az időutazást (biztos azért, mert folyton a hülye felhőket bámulják), ezért nyilván nem eléggé tudósok, vagy ha nagyon azok, akkor is szarok.

A kormányhitű propagandamédia pedig pont a tömegek vélt, és részben ettől valóssá váló igényeit szolgálja ki, plusz olyan nincs ugye, hogy nem esik, és a tűziparádé is elmarad, és ez nem valaki más hibája, mint rendesen.
Pedig írhatták volna azt, hogy a pártvezér és kancellár mérhetetlen bölcsessége által kijelölt Operáló Törzs tagjai jól döntöttek, hisz nem kockáztattak. és akkor feltehették volna a pár napos lemezt, hogy bezzeg 2006-ban a gyurcsányok idején,  addig sem kellett volna dolgozniuk.

reddit.com

p.s. Szórakoztató, hogy helyesírás-ellenőrző automatikusan rávetődik a 'megfellebezhetetlen' szóra. Most akkor tényleg írjam ide, hogy megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése