Ma van a 64. születésnapja Tim Burtonnek, a sötétség tartalékos ám művészlelkű hercegének, aki csinált már rémes filmeket (ezeket most hagyjuk is a majmok bolygóján), meg sokkal több jót. Főleg azok a jók, amikben nincs Dzsoni Depp, akivel persze semmi bajom, leszámítva azt, hogy jobbára ki nem állhatom, de érdekes módon a kedvenc Burton-filmemben mégis ő a címszereplő, azaz Ed Wood. (De csárlit a csokigyárba' azt ne!)
Aztán a Nagy Hal, a mostani kedvenc, meg a Támad a Mars!, sőt bírom a második Batman-filmet (és nagyon-nagyon szigorúan csak azt az egyet, azt is főleg Danny DeVito hihetetlenül gusztustalan karaktere miatt, meg az egész gót hangulatért), és persze a stop-motion animációit, mint a Halott menyasszony meg a Karácsonyi lidércnyomás. Utóbbinak egyébként ne értem a magyar címét, az még csak-csak megvan, hogy lidérc, de hogy lehet azt nyomni a hová? Illetve minek is? Mindegy, az eredeti cím úgyis az hogy rémület az Elm utcában karácsony előtt, annak legalább van értelme, ha kissé lapos is. (Az Elm utca meg nem ide tartozik, de tapasztalatom szerint meg lehet általa közelíteni a brit posta múzeumát, amit igazából sosem láttam, mert egyszer jártam arra, épp átépítették, úgyhogy az egészből annyi maradt, hogy az Elm Street vezet ki a lokálisan főbb utca felé.Meg hogy a sarki boltban drága a szendvics.)
De akkor a születésnap ürügyén egy bájos kis betétdal Danny Elfman-től, és a Nyomott karácsonyi lidércekből, a kortárs popzene egyik legjelentősebb szarzsákjának (pedig erős a verseny) elővezetésében, ami tökéletesen hozza Burton legtöbb filmjének hangulatát. Igen jól illik a borús éghez, mert gondolom borús, csak még nem látszik a sötétben, persze amilyen pechem van, mire felkel a nap, ki is fog sütni a rohadék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése