Néha magam sem értem magamat, minek töltök le ilyen filmeket, mint a Fekete lyuk, amire még csak azt sem lehet mondani, hogy annyira szar, hogy az már jó, hisz ez szimplán csak annyira semmilyen, hogy már. De legalább ma is van mihez képest kifinomultak éreznem magam, és a kétoldali ízlésemet.
Mondjuk úgy kezdődik, hogy „a Tibor Takacs film“, na itt már kezdtem tartani tőle, pláne mikor utánanéztem a faszinak. Kanadai-magyar rendező, horror- és karácsonyi(!) filmeket csinált főleg, utóbbiakat az ásítóan olcsó Hallmark csatornának, szóval volt mire előítéletesnek lennem. És nem alaptalanul. Arra amúgy a hatodik perc környékén magam is rájöttem volna, hogy ez bizony tévéfilm, sajnos negatív értelemben. De legalább rövid.
A Fekete lyuk hozza a címtől elvárhatót, hiszen csak épp annyira film, hogy képekből áll, amik mozognak, és állítólag van némi története is, de ebben azért nem vagyok biztos. Valami olyasmi lenne az alaphelyzet, hogy tudósok tudóskodnak egy kutatóközpontban, azt' egyszer csak csinálnak egy fekete lyukat. Nem ezt akarták, csak egyszerűen annyira menők, hogy maguk se tudják, hogy sikerült. (Jut eszembe, annak idején a genfi nagy hadronütköztető beindításakor is aggódtak páran, hogy hátha összejön nekik is egy fekete lyuk, de ez aztán csak pont annyira jött be, amennyire az Y2K megállította a maja naptárat, és ettől majd tíz évvel ezelőtt lesz a világvége, hacsak a kínaik nem gyártanak fogni egyet már rég.)
A tudóskodásra kijelölt helyszín feltűnően úgy fest, mintha a díszletraktár maradékaiból akartak volna építeni egy traktorgyár-belsőt, de közben elfogyott a szögbelövő, és traktorbelső-gyár lett belőle. Tiborunk meg aszonta a szereplőknek, ez tök jó lesz, mindjárt mondom is a szitut, addig is nézzetek aggodalmasan, akinek nem megy, az kap a kellékestől szemüveget. Mert a tudós az három dologtól lehet tudós: fehér (esetleg pasztellhányás színű) köpeny, szemüveg és aggodalmas tekintet, gondterhelt hümmögéssel. Tudni azt nem kell hozzá.
És a tudós-alakúak rendjébe tartozók felvesznek holmi vegyvédelmi szkafandert, hisz a tér-idő anomáliák köztudottan fertőzőek, aztán megcsapdossák őket valami villámok (biztos azok terjesztik a csirkenáthát), és ettől az egyikből csontváz lesz, a másikat meg rátámadja egy bizonytalan állagú n-dimenziós óriásrovar, aki energiát eszik, mit eszik, fal! (Csaxólok: végső soron az anyag is energia, szóval mi is energiát eszünk, és nem csak redbull formájában, a mai energiámnak például tökfőzelék íze volt.)
Később jön a félés, a szaladás, meg a sikoltozás, ideges-alkesz tudós érkezik helikopterrel a laborba. (Tényleg, az efféle darabokban mindig helikopterrel érkeznek vasbeton szerkezetű laborokba, csak hogy értse a hülye néző, hogy itt most nemzeti sürgősbiztonsági helyzet van, vörös kód, annak meg nem lehet a 148-as busszal a végére járni. Pláne biciklivel.)
Aztán az aggodalmasok beszélnek a szemüvegesekkel hosszan (majd fehér köpenyesek egyenruhásokkal), elvégre ez egy olcsó film, és még mindig jobb a szemüvegtől szőke tudóscsajt nézni (aki a rendező nőjének műkörmöse amúgy), mint a gagyi űrszörnyet, amit eleve csak rázkódó kamerával vesznek, nehogy látsszon, menyire fapados. De annak mindegy is, a végén megatombombázzák,és közben biztos rém nagy okosságokat tudósoznak össze, de azt már nem tudom, mert az utolsó fél órát már másfeles sebességgel élveztem végig. Ami nem is rossz ötlet, így egy kicsit emlékeztetett a Muppet Show ama epizódjára, mikor Breki durván beáll a speedtől, és Miss Röfi után megrakja még a két öreget is az oldalpáholyból. Már ha volt ilyen rész, majd rákeresek... Bármit, csak az a kulturális fekete lyukat tudjam felülírni a fejemben, ha már kiírni magamból úgysem bírom.
Pont így érzem magam. (mafab.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése