2022. augusztus 27., szombat

Tűzi- és légiparádé

Lesz tűzijáték Pest-Budán, ami remekül megnyugtató számomra, hisz pont kilenc körül szoktam már ágyban kókadni valami középsúlyos hollywoodi szutyok előtt,, úgy kétszáz kilométerre a poszt-ünnepi durrogtatás epicentrumától. De lesz előtte "díszelgő áthúzás is", ez a katonai bürokrata-magyar szótár szerint annyit tesz, hogy repülők repülnek át a város felett, míly meglepő! Persze nagyobb szám lenne, ha leúsznának a Dunán, vagy sétálnának egyet a rakparton, hisz lássuk be, ha egy repülő repül, az önmagában még nem nagy mutatvány, semmiképp sem akkora, mintha indulna a választásokon, vagy tavasszal kirügyezne.

De rendes, hazafias nertársaknak a szemlélés közben nem azt kell mondaniuk, hogy "azta, repülők!", hanem hogy "figyejjé anyjuk, Díszelgő Áthúzás!" Remélem hogy díszlépésben repülnek majd a pilóták, miközben tisztelegnek is, mert a nélkül semmi díszelgés nincs az egészben, áthúzást meg én is tudok.

Egyenesen előre repülni nem nagy kunszt, hiszen arra tervezték az egész cuccot,de azt már megnézném, kisodródnak-e a kanyarban, illetve hogy tudnak-e tükörből tolatni a levegőben? Díszelegve!

askideas.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése