Elmarad a hétvégi forma egyes futam. én meg ahhoz képest, hogy rendszeresen eldöntöm, nem is érdekel már ez az egész, valahogy mindig nézem, és hiányzik, ha nincs. Úgyhogy még egy hét, és Monaco, ami viszont az egyetlen pálya, ahol voltam valaha, mármint Monacoban, ha már városi pálya, kaszinóhoz viszont még nem voltam huszonegy, mikor arra töltöttem egy hetet.
De az olaszoknál most úgy esik, mintha monszun lenne mediterrán felhangokkal, halottak és evakuáltak szerteszét, olyankor meg nem egy autóverseny a legfontosabb. Mondjuk eleve nem értem, mikor lehet egy autóverseny egyáltalán fontos, fontosabb bárminél, vagy fontosabb annál, hogy korán kell kelnem, de mindig előbb ébredek az ébresztőnél. Ha mázlim van, csak egy fél órával előbb, ha pechem, két órával, mikor meg már nem bírok visszaaludni, csak forgolódom. Akkor már inkább essem, maradjon el a futam, csak ne érezzem magam zombinak, pont elég hogy ócska munkám van megalázó körülmények kíséretében.
Még jó, hogy senkit sem érdekel, mi lenne az eredeti végzettségem, így nem kell magyarázkodni, miszerint nem, nem tudom röviden elmondani, mi a frász az a szociológia, de egy-másfél órában ki tudom fejteni, hogy miért is nem. Viszont az már lassan hivatalos, hogy szarul takarítok, az ablakmosás a gyengém, de legalább súlyosan a lelkemre veszem, ha lecsesznek.
Nem is tudom, mikor lettem ennyire mimóza, de egy rossz mondat elcseszi a napomat, és nem hogy barátságos nem bírok lenni utána, hanem szeretnék egyből a Marsra költözni, mert ott legalább nincsenek mások. Plusz én se sokáig, de nem kell úgy csinálnom, mintha meg akarnék felelni. Asszem ez maga a szociális fóbia, aminek pont nem használ a magány, mint olyan. De annyira nem, hogy egy elmaradó autóversenytől a lelki bántalmaimig asszociálom magam, perceken belül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése