Olvastam a hírt, hogy egy német kórházból kirúgtak egy sebészt, aki egy lábujj-amputáció közben az arra járó takarítótól kért segítséget, valami kompetensebb ápoló, műtős, mifene helyett. És persze mindenki furcsállotta az esetet, de én nem.
Mert miután az írásból nem élek meg, csak alulról bámulom a létminimumot, és mivel a végzettségeimre a környéken kábé annyi igény van, mint a Szaharában import homokra (és röghöz kötött vagyok, ez a saját és piacképtelen lakás hozadéka), most épp új, és remélhetőleg igen csak átmeneti karriert építek a helyi megyei kórházban, mint takarítóember. És a múlt héten épp a központi műtőket takarítottuk, ami úgy nézett ki, hogy be kellett zsilipelni, azaz valami köztes helyiségben átöltözni, szép zöld (esetünkben egyszer használatos) műtősruhába és műtőssapkába, aztán maszkot fel, cipőre ilyen zacskót húzni, és a sebészkesztyű is opcionális. Na most ezek után könnyebb az embert valami egészségügyisnek nézni, bár kell hozzá némi rutintalanság és/vagy két fél konyak, mert az a zöld - legalább is nálunkfelénk - nem pont az a zöld, de a szerelés egyben azért megtévesztő.
Ha nem műtőben kell ügykezelni mindenféle zajos és felettébb vizes takarítógépekkel, akkor normálisan kék nadrág fehér pólóval az egyenruhám, amitől aztán nem csak azt kérdezik meg időnként gyanútlan páciensek, hogy merre van a fülgége-orrászat, hanem azt is, hogy mondja kérem, ezzel a dudorral a nyakamon melyik ambulanciára menjek?
Pedig nem is raktam ki magamra névtáblát, hogy Dr. Kiafene, okl. szociológus, utóbbiról arrafelé amúgy azt hiszi több kolléga, hogy valami egzotikusabb ága az orvoslásnak, mint a nefrológus vagy a gasztroenterológus. Pedig már attól kivagyok, ha be kell mennem egy kórterembe. illetve lennék, de jobbára nem kell, csak majd ha nagyon beteg leszek, de akkor meg már minek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése