2023. május 1., hétfő

NHPN (Éljen május másodika is!)

Május elseje van, ami igen fontos dátumnap, úgy emberileg, mind szakmailag. Hiszen most van az előestéje május másodikának, ami közismerten a Nemzetközi Harry Potter Nap. Márpedig H. Potter úgy is mint a későbbi Beatrice Potter oldalági felmenője, és híres birkafőző-mester, a brit és nemzetközi munkásmozgalom jeles alakja volt. Többek között ő szervezte (az eredetileg gyáros származású Robert Owennel) a híres chichagói hurkagyári sztrájkot, még 1817-ben. (Nem az illionisi Chichagóban persze, hanem a kevésbé ismert Yorkshire-beli kisvárosban.) Amerikában aztán ennek hatására lett az ottani Chichagóban is sztrájk, 1886-ban, egyrészt mert a jenkik kissé lassan reagáltak, másfelől kellett közel hatvan év, hogy elegen legyenek egy jó kis tömeges munkabeszüntetéshez, és elfogyjon a sör. (Ez utóbbi Yorkshire-ben sosem fordulhatott volna elő, még szerencse hogy az ottani szakszervezetek akut piahiány nélkül is tudtak szakszervezni.)

Szóval Mr. Potter az 1889-ben Párizsban megalakuló II. Internacionálénak is fontos, sőt megkerülhetetlen alakja, vezéregyénisége lehetett volna, ha akkor nem lett volna már évtizedek óta halott. Ám nevét megőrizte a hálátlan utókor is (a hálás nyilván, az evidens), és az Internacionálé végrehajtó bizottsága határozatot is hozott, hogy emlékét a későbbiekben ifjúsági irodalmi művekben kell megörökíteni, a felnövekvő generációk okulásául. Sajnos leszármazottja, a már említett Beatrice Potter szaboltálta, hogy beleírja (rajzolja) alakját a Nyúl Péterbe, pedig volt rá bő tíz éve (a mű 1901-ben jelent meg először) így az emlék-projekt elég sokat csúszott.

Hogy aztán hogy lett a jeles birkafőzőből („a belek és a gyomrok Paganinije“) béna varázslóinas, azt tudja fene, de a gyanúsan monogramos írónő nemigen figyelt a munkásmozgalmi hagyományokra. Mondjuk így legalább nem Munkás Szent Józsefről nevezte el főhősét, bár az ő napja amúgy is május elseje, legalább is a katolikus naptárban. Viszont Harry Potter történelmi jelentőségével se sokat törődött, az ő regényhőse legfeljebb annyiban hasonlít az eredetire, hogy a két füle között van a feje, és szemüveges. De hát mondtam, az utókor hálátlan is lehet, főleg az.

Harry Potter a hadseregben, az 1824-es bengáli 
szipolylázadás leverése idején (theguardian.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése