2023. május 24., szerda

Panaszláda és egzisztenciális szorongás

Mostanában értetlenül állok az előtt, miért hír, hogy VVLófejű kórházba került. Az utóbbi hetekben velem ez naponta megesik, igaz délután mindig hazaengednek, csak hogy másnap mehessek vissza. Máig legalább is, mert ma menni kell a most már muszáj üzemorvosi vizsgálatra, ahol simán kiszórhat az illető szakember, ha akar, van annyi kórtörténetem, hogy pont egy ilyen fizikai munkára nem én vagyok az ideális jelölt.

Az lehet a mázli, hogy más viszont nem nagyon tolakszik az állásért, mint az egészségügyben általában, jelentős az emberhiány, meg a kollégáimat elnézve, elég sokan szintén nem az egészség és fittség szobrai, azt' csak eltolják a biciklit. Ha már valakinek el kell tolnia. Minden esetre mostanában is nézegetem az állásokat, de persze a végzettségemre továbbra sincs szükség széles e vármegyében, és mivel jogsim nincs, csőszerelni sem tudok villannyal lakatolva, maximum betanított munkás lehetek, ha már voltam olyan hülye, hogy nem léptem le innen vagy tíz évvel ezelőtt. Akkor még talán lett volna hova, de muszáj volt ki(k) miatt maradni is, szóval belém ragad az életem. Vagy én belé?

Talán a hetvenes évekből származik az a bon mot, hogy az értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Nos az elsővel már próbálkoztam, nem jött be, botladozom a járhatatlanon, de nem élvezem, sőt. Én a nyugit szeretem nem a kihívásokat, ám mivel nem születtem egy gazdag és lehetőleg arisztokratikus családba, ez a kapitalizmus nevű játék nem igazán tetszik. Most épp a hatnapos munkahéttel van bajom, hogy oké túlóra, de nekem egy rendes, kétnapos hétvége többet érne a vasárnapi melóért járó pluszpénznél. Csak hogy legyen életem a munkahelyen kívül is, mert így nemigen van rá idő.

Na jó, abbahagyom, majd délután írok valami rém vicceset, ha nem lesz okom komor dolgokon borongani. Mert a dolgok nem fejben dőlnek el, pontosabban gyakran inkább mások fejében, hogy a szüleink, a tanárink, a főnökeink, a párunk, esetleg a gyerekeink mit gondolnak rólunk. Meg a pszichológusunk, ha az előbbiek nem túl jókat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése