Néztem a mai F2-es versenyt, csak mert hátha az izgalmasabb, mint a forma egy, ami nomen est omen alapon elég egyforma, hogy van az aktuális nagymenő (csapat und versenyző), aki nyer, és van még 4-5 fazon, felférhet a dobogóra. A többiek közben öldöklő küzdelmet vívnak a nyolcadik helyért, de ezeknek már a nevét sem mindig tudom, és biztos hogy fel sem ismerném őket, ha előttem állnának sorban a sarki boltban, csirkefarhátért.
Ennek persze csak részben oka, hogy egyre felületebben a követem a világbajnoki unalmat, mert azért követem, több évtizedes beidegződéseken nehéz változtatni, viszont farhátért egyáltalán nem állok sorba a Száraztészta Is Kapható Csirkeboltban. Mert túl kicsi hozzá, fizikailag sincs esélye egy rendes, kora délutáni agyvérzést okozó sornak, plusz lassan hét éve nincs már kutya, aki fogyasztotta halott madarak efféle maradványai, magam meg nem vagyok farhát-függő. (Oké, hátfüggő az épp igen, de engem a saját hátam határoz meg negatív értelemben, nem holmi baromfié, miközben a farom rendben van, ha szét nem ülöm.) De ennyit a forma egyről.
A forma kettő viszont elég látványos, mert tisztára F1-es kinézetű (formájú, festésű, szagú és hangulatú) egyszemély-gépjárművek köröznek az aszfaltcsíkon (ez esetben a már általam is megénekelt Monte-Carlo utcáin, az egyetlen pályán, ahol voltam, csak akkor épp városnak hívták), de jól láthatóan szerényebb háttérrel, mert nyilván kevesebb pénzből.
Régebben például még szállító kamionra sem telt néha, és onnan lehet tudni hogy régebben, hogy ma már nem lehetne ráírni egy cigimárkát a bárhová. Azóta nem látni ilyeneket a sztrádapályán, úgy értem autóilag:
youtube.com
Így aztán előfordulhat az, ami a nagy testvérnél nemigen, hogy a kerékcserénél az egyik szerelő nem találja a pótkereket (itt nincs kettő, hogy az egyik leszedi, eldobja, a másik meg már nyomja a kezébe a másikat), az emelős csávó leejti az autó elejét, egy versenyző meg a boxutca helyett a kaszinó parkjába próbál behajtani, csak a biztonságiak nem engedik, mert még csak jövő hónapban lesz huszonegy, és hátha sunyi módon rulettezni akar. Ha már a versenyben a tizenhetedik helyen nem érzi magában a győzelmi esély lehetőségének valószínűségét.
Mez ezek az autók úgy nem forma egyesek, hogy ellenben elég egyformák, mindegyikben ugyanaz a motor és futómű tekeri ugyanazon gumikat, és mindenki annyira akar kitűnve nyerni, hogy rendszerint nagy a tülekedés, szoros a verseny izgalma, vagy mi, és gyakrabban csapkodják falhoz egymást, ritkábban magukat, mint a Forma NB1-ben. Szóval látványos, de úgy, hogy csak ínyencek tudják megmondani, hogy ez nem F1, mert pofára ugyanolyan, csak rövidebbek a versenytávok (ergo kevesebbet unatkozom nézvén), színesebbek a szponzorok, és nem frusztrál, hogy az aktuálisan nyilatkozó földi pilóta egyáltalán nem ismerős. Hisz egyik sem az, úgyhogy ezt most elkezdtem komolyan követni, aztán ha túl ismerősek, és ebből adódóan unalmasak lesznek a faszik (tényleg, hol van már egy csaj?), akkor átszokok a Forma 3-ra. Ott mondjuk már hozzám képest bő harminccal fiatalabb figurák tekernek (van, aki két versenyhétvége közt érettségizik), akiknek nagyobbik fele nagyjából ismeretlenül tűnik el anélkül, hogy feljebb lépne, de ha őket is unom már, van még néhány kategória lefelé a gokartig. Az mondjuk nem tudom mennyire kötne le, de ha nem túlzottan, még mindig elmehetek sétálni, és a versenyélmény lájtos, mindennapi verziójaként majd gyalogolhatok ideális íveken a közeli park ösvényein, ahol már korábban is csiszoltam a lábalapú kanyartechnikámat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése