A Veszedelmes vonzalom (hülye egy magyar cím, eredetiben Masquerade, avagy Álarcosbál) egy kis híján nézhetetlen francia film, pedig jó. Csak épp egy olyan világról szól, ami távol van tőlem, és mégsem közel, nagyjából mint ma Kó Jeruzsálemtől, de tegnap, pontosabban úgy harminc éve azért jártam arra, a francia Rivérán, ami már akkor is egy meganagy díszletnek tűnt. Itt meg a szereplők is főleg kellékek, valami átverése-szélhámosos sztoriban, téma a burzsoázia indiszkrét bája, a mögötte lévő üresség, megszórva kis gender-témával, és olyan csavarosra hangszerelve, hogy csak a vége stáblista előtt egy perccel esett le, ki a hunyó, és ki vitte el a jackpotot.
Az egyik főszereplő egy ellenszenves fickó, aki balett-táncos volt, de összetörte magát motorozás közbe, úgyhogy most tengerparti dzsigoló, egy régebben többek által híresnek mondott, de még mindig meglehetősen gazdag filmszínésznő kitartottja, aki meghágja időnként a némbert, de inkább csukott szemmel, hogy ne lássa, mikor annak félrecsúszik parókája. Aztán belefut egy közepesen, de pont kellő mértékben szociopata, félprofi szélhámos csajba, és együtt terveznek tovább szélhámolni madame Egykorhíres Voltam, valamint egy magát korábban viszkivel mumifikáló, régebben jóképűnek mondott ingatlanügynök sérelmére, de sztori a bíróságon végződik, ha ők ketten pont nem is.
port.hu
Mert az egész filmnek van egy kerettörténete, ami maga a bírósági tárgyalás, elvileg onnan kellene felcsipegetni az infómorzsákat, hogy akkor most épp ki ki ellen áskálódott és ellenben kivel volt, van és fog vanni, valamint hogy ki hazudik őszintébbet a mikor. Na, nekem ez a dramaturgia már túl csavaros, mint valami déeneses kettős spirál, pedig tegnap nem is a fejemre estem, legalább is gondolom, mert azóta is a hátam fáj. De ha jól vettem ki, akkor végül mégis csak a megfelelő szögből kis híján szépnek mondható szélhámosnő jött ki győztesen a nagy kavarásból, csak mire ez kiderül, már kurvára érdektelen az egész.
Hiszen addigra már pont utálja az ember az összes rohadt karaktert, és sokadszorra is felfogja a műegészt indító Sommerset Maugham-idézetet, miszerint a francia Riviéra egy napfényes hely sötét alakoknak. Akik nembéli lényege, hogy igazából nem elsősorban vannak, mint inkább látszanak, lehetőleg gazdagabbnak a hasonlóan senkiházi pénzeszsák szomszédoknál, gondolatuk meg annyi a világról, hogy a jó bankszámla jó borokat eredményez a panorámás terasz asztalára.
Úgyhogy van ebben társadalomkritikai is ha akarom, és mivel a végén a legalsó szintről induló nő nyer (fel burzsoának, proletárok!), a bepalizott pasik meg mennek a börtönbe (az egyik konkrétan, a másik szimbolikusan, de az utóbbi is szörnyű), a társadalomkritikában így van fél kiló gender akciósan, ám elég messze a szüfrazsett-paradigmától.
Jó kis film ez, csak ne kelljen megnéznem még egyszer. (Egyszer még érdemes volt, másodszor meg fizessen érte valaki sokat, hogy elkölthessem ne a Riviérán.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése