Fölakasztottam magam, de mindenkinek azt mondtam, öngyilkosság volt - vallotta a megtört elkövető, aki új csúcsot állított fel azzal, hogy egyszerre volt ő az első három rendű vádlott, és az áldozat is, akiről viszont nem nyilatkozhatott. Róla csak a kirendelt szakértők, elvégre fölakasztották, így nem lehetett tárgyalásképes, még jó hogy voltak szakszerű boncolási eredmények, amiket vádlottként épp hogy túlélt. (Ezért később polgári pert indított maga ellen, de végül megegyeztek magával, peren kívül, de még épp belül a formális skizofrénián.)
A floridai törvények értelmében amúgy házasok is volt magával, de csak mert civilben válóperes ügyvédként működött, és valamiből élni kellett. Ha pedig nincs házasság, nem lehet válás sem, vagy jogilag legalább is sokkal körülményesebb. De akkor se fizet többet.
Ez az akasztásos ügy is egyszerű házastársi konfliktusnak indult, nem tudta eldönteni, hogy megborotválkozzon-e, mielőtt leviszi a szemetet, vagy a szemetet le sem kell vinni egyáltalán? Ez a dilemma fajult tettlegességgé, mire azt mondta a szomszédoknak, hogy öngyilkos lett, de még ne hívják a rendőröket, csak ha befejezte a fűnyírást, és felmosta a konyhát, ne nézzék őt holmi mocskos putrilakónak. Elvégre attól, hogy halott, még vannak jogai, méltósága, és szájszaga, úgyhogy előbb fogat is mos.
A nyomozás alatt végig nagyon készséges volt, csak annyit kérdezett közbe, hogy akkor most neki kell-e tanúskodni, mert igazából nem látott semmit. Őt kérem épp akasztott, nem volt ideje a körülményekre figyelni, annyi rémlik utólag az egészből, hogy fél hat volt, valamelyik időzónában biztosan.
Az ítélet után meg azt reklamálta, hogy el sem mehet a saját kivégzésére, mert másodrendűként épp tizenöt évet ül, pedig kérem itt ő volt az áldozata is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése