2023. május 3., szerda

Szabaccság nertársak!

Bencsik Bubu (szül. András), a az egykori pártállami Népszabadság pártélet rovatának egykori munkatársa, ma meg a valami szarkasztikus rendszerhiba okán Demokratának nevezett széljobbos hetilap főszerkesztője, egyúttal a fasz se tudja hányas számú párttagkönyv tulajdonosa, megint nagyot ment. A múltkor ugye azon örömködött, hogy Ugandában a melegházasság akár halállal is büntethető lenne, most meg a dél-afrikai búrokért sír véres könnyeket, mert mióta az ottani rendszerváltás után, 94 körül  rohadt fekák átvették a hatalmat, elnyomják a fehéreket. Sőt, üldözik. Ez teljesen biztos, hiszen a saját poszt-neohungarista könyvkiadója adott ki róla valami nyomtatványt, szóval Bástya elvtárs, itt egy komoly névtelen feljelentésről van szó. (Csak szimbolikusan persze, válallják ők a nevüket, csak az utódoknak lesz majd roppant kínos, később.)

Szóval Dél-Afrikában a feketék uralkodnak, ami rémes, hisz elsöprik az egykori (főleg) holland telepesek fantasztikus civilizációját, csak mer' annyira tufák, hogy képtelenek működtetni azt. Ezzel szemben azonban itt a Kárpát-Duna Nagyhaza maradék részén (vö. Csonkamagyarország) mink még szabadok vagyunk lenni, mert mi még a szívünkre hallgatunk (a fideszre szavazunk...), de persze minket is fenyegetnek a migránsok Afrikából, ööö... az arab országokból (ja, az is Afrika, csak nem dél hanem észak), valamint elsősorban... Afrikából, na! (Érdekes, hogy az Ázsiából jövő tényleg bevándorlók, tehát akiknek nem pusztán egy tranzitország vagyunk, azok nem zavarják Bubu bácsit, nyilván ő is a kínaiban veszi az Adios edzőcipőt. Vagy nem, amennyi pénzzel tömi az ő remek vállalkozását az állam, akik már nem mi vagyunk.)

És igen, nálunk olyan kurva nagy szabadság van, hogy minden seggfej falusi polgármester eljátszhatja a helyben döbrögit, hisz eleve nem választott vezetőként, hanem helyi kényúrként gondol magára (kicsit zavarja is, hogy időnként választáson kell indulnia, egy neki!), aki nagy kakas egy kisebb szemétdombon. Így aztán a szorgalmasan űzi is a csicskáztatás néven ismert (nem csak) magyar népszokást és tömegsportot, mikor élteket tesz tönkre, csak mert neki személy szerint nem tetszik valami. Mint ez a filemon nevű mihály, a lobkoronasétányos farok, aki épp egy közmunkásként foglakoztatott szociális gondozót akar kirúgatni, csak mert az illető nyomott egy szmájlit valami rokona lombkoronasétányos fotója alá. Tanulságos a telefonbeszélgetésük hangfelvétele. Ez a faszi teljes szereptévesztésben lenne, ha nem a Nemzeti Együttkussolás Rendszerét élnénk épp, így igazából nagyjából rendszerkonform, ahogy egy félig bebaszott rendőrőrmestert alakít a festői ötvenes évekből. És ő polgár? Mester? Mindegy is, a lényeg, hogy minket nem fognak elnyomni mindenféle négerek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése