...ha mindenki egyet ért én nem ellenzem. Aztán tessék mindenkinek ízlése szerint központozni a híres mondat parafrázisát, attól függően, hogy viszonyul itt a poszt-posztmodernben a Szobordöntések Korához. Mert ezt a korszakot éljük, ez most már biztos. Úgy harminc éve felénk még nem döntögettek szobrokat, legalább is Pesten, csak kivitték őket egy városszéli karanténba/ elfekvőbe, szóval egy szoborparkba, gondolom optimista módon emlékeztetőül, mintha legalább is lenne reális történelmi emlékezete ennek a búvalbaszott társadalomnak.
De mostanában - és főleg a hanyatló nyugaton - a szobordöntés a trendi, egykori hadvezérek, forradalmárok, mindenféle hírességek szobraik döntik le, mert rabszolgákat tartottak (like Benjamin Franklin) vagy érdekeltek voltak a gyarmatosítás negatív mellékhatásaiban (például a rabszolgakereskedelem, vagy csak simán a korabeli módon rasszisták voltak (mint Winston Churchill), de legalább is nem voltak direktben felvilágosult, nyílt antirasszisták. Mondjuk a tizenkilencedik században, vagy a huszadik elején, szóval egy másik korban ez nem is volt képben, de most, a huszonegyedikben ez már mindegy is, a szobordöntők a jelen értékrendjét kérik számon a múlton. Ami részben jogos, de korlátlanul űzve sima baromság (erre képződött meg a cancel culture, az eltörléskultúra fogalma), hiszen a mindenféle fáraók szobrait (estleg múmiáit) is világszerte múzeumokban mutogatják, mint fontos történelmi emlékeket, pedig rabszolgatartó, többnyire véreskezű önkényurak voltak, erős isten-komplexussal.
Ehhez képest mostanában Londonban eltávolítják Thomas Guy feltaláló, politikus és kórházalapító szobrát, mert a Kelet-India Társaság részvényese volt (vagyis mocskos gyarmatosító vérszívó), de egy korábbi lordmajorét is, akinek voltak rabszolgái, mint akkoriban gyakorlatilag mindenkinek az ő társadalmi rétegében.
És ha egy üzlet beindul, egész érdekes vadhajtások is megjelenhetnek. Például az az eset, mikor egy amerikai (a kontextus alapján zsidó) turista ókori római szobrokat tört össze egy jeruzsálemi múzeumban. Nem tudni rabszolgatartók voltak-e a modellek, de könnyen lehet, viszont az illetőnek nem ez volt a baja velük, hanem hogy az ilyen , embereket ábrázoló szoborzatot kiállítva pénzért mutogatni, nos az a Tóra szerint ocsmány bálványimádás.
123rf.com
Na ja, a pasi még fejben valahol a tizenhatodik században él, vagy legalább is módosult tudatállapotba került Jeruzsálem miliőjétől, a végén még a durván antiszemita összeesküvés-elméletek híveinek van igaza, hogy a zsidók ott valamit biztos kevernek az ívóvízbe, meg a biztonság kedvéért a levegőbe is, hátha a gyanakvó utazók inkább palackozott ásványvízen élnek, ottani tartózkodásuk alatt.
Egyébként létező pszichiátriai diagnózis a Jeruzsálem-szindróma, mikor a páciens valami ószövetségi prófétának képzeli magát a szent hely hatására, és a jelek szerint ez csak egy fokkal jobb mondjuk a Stockholm szindrómánál, mikor egy túsz kezd érzelmileg kötődni az emberrablókhoz. Egyelőre más városról elvezett tünetegyüttes most nem jut eszembe, de mindjárt utánanézek.
- O -
És igen, vannak még ilyenek:
- Firenze-szindrómának azt szokták nevezni , amikor valaki szó szerint elájul egy nagy művészeti alkotás láttán, ez állítólag Stendhallal is megesett a híres városban.
- A Párizs-szindróma meg az, mikor valaki valami túl romantikus képet dédelget magában egy helyről, aztán bazi nagyot csalódik mikor végre eljut oda, hogy basszus, itt is kutyaszar van a járdaszélen, lehangoló lakótelepek a belváros körül, és bunkók a helyiek a metrón. (Nekem eddig csak negatív Párizs-szindrómám volt, mikor például pozitívan csalódtam Prágában, vagy Barcelonában, Londonban meg mindig pont azt kaptam, amiért mentem.)
- A Lima-szindróma pedig olyan, hogy a túszejtők esnek lelkiismeretük túszául, és a végén elengednek mindenkit, mert nem látszik az a potenciális vérengzés, amitől teljesülnének a követelései, akkor meg minek. Igazából a Stockholm-szindróma egyfajta ellentéte ez, mert itt a a túszejtők kezdenek pozitívan viszonyulni a túszokhoz.(Ezt egy 1996-os esetről nevezték el, mikor a perui fővárosban a Tupac Amaru Forradalmi Mozgalom túszul ejtett párszáz embert a japán nagykövetség partiján, de a végén mindenki megúszta, kivéve azt a fazont, akit véletlenül a kommandósok lőttek le.)
És én még hozzátennék egyet: a Hódmezővásárhely-szindrómát. Ennek lényege, hogy valaki úgy-ahogy elvezet egy negyvenpár ezres várost, és azt képzeli, hogy innentől milyen fasza miniszterelnök lenne belőle, csak a hülye választók gondolnak róla valami egészen mást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése