A Nemzeti Népsport főszerkesztője az elmúlt években - egy átlagos magyar háztartás költségvetéséhez képest - galaktikus összegeket utazgatott el a külügyi tára pénzén, közelebbről nehezen meghatározható célok vagy okok, vagy ürügyek mentén. Hogy pontosan mennyit, azt nem árulják el (akkora hadititok, hogy jujj mi lesz, ha megtudja a szíjájé, az efbíáj, az emájfájv vagy a hazai közvélemény), de ha már muszáj ködösíteni valamit, előhúzták ezt a Puskás-nagykövetezést, mintha lenne értelme, pedig dehogy.
Mert hát igen, volt az a tehetséges magyarfodbalista, a Puskás (nem a Tivadar, az Öcsi) pontosabban volt több, csak ő lett a legvilághírűbb, és ez akkora történelmi jelentőségű dolog volt, ma meg akkora nemzetstratégiai jelentőségű, geopolitikai odabaszás, hogy minimum egy utazó nagykövetet igényel kultuszának további fényesítése. Diplomata útlevéllel, közpénz jellegét éppen elvesztő költségkerettel, hisz így mulat egy magyar úr, de még egy féktelenül hűséges NER-szolga is. Ehhez képest furcsa, hogy közben a Kükümminisztérium (szerintem így kell mondani, bár elvileg Külgazdaságival nem kezdünk mondatot) szerint az illető sajtólakáj nem is kapott semmilyen hivatalos megbízatást. Ami persze nem baj, ha pénzt viszont igen, gondolom neki sem sokat számít, épp milyen minőségben repked Japántól Kanadáig, a lényeg hogy nem a saját, hanem a mi pénzünkből.
Persze lehet, hogy Herr Szőllősi nem is akarta ezt az egészet, túl szerény ő az efféle flancoláshoz, de hát nem tehetett mást, ha a sors kiszámíthatatlan szeszélyéből pont ő a pártvezér és kancellár kedvenc újságjának (és az egyetlennek, melyről elhisszük hogy tényleg napi szinten olvassa is) főszerkesztője. És egy ilyen sportközlönyt főszerkesztése nemcsak a Nemzet magas szintű szolgálata, már-már (informálisan) egy közjogi méltóság szintjén, de időnként kényszerű kötelességeket is ró az emberre. És ha hí a Haza, hogy itt most nagykövetni kell a Puskás-emlékezetet, akkor bármennyire is nehéz, de fel kell szállni arra kurva bizniszklasszra, és el kell repülni a diplomáciai küldetésre, bármennyibe is kerüljön egy rendes szoba a Park Lane-en, mondjuk a Hiltonban.
Mondjuk az minimum jelzésértékű lehetett, mikor az amerikaiak simán megtagadták a Főszerkesztő Úrtól a vízumot, mondván hogy egyszerű turistaként felőlük jöhet, de annyira rohadtul nem diplomata, hogy erre hivatkozva kérjen diplomata-vízumot a nénikéjétől, bár kicsi az esélye, hogy ő pont náluk dolgozik, a bevándorlási hivatalban. Úgyhogy Herr Szőllősi duzzogva itthon maradt, ami igazából jól is van így, hisz itthon ő még valakinek érezheti magát (alaptalanul amúgy), de külföldön már csak a diplomata-útlevél meg a bizniszklassz teszi őt észrevehetővé, ha ezt elveszik tőle, akkor inkább itthon búgócsigázik a főnökével a kolostor jellegét elveszített Karmelitában. Bár adóforintokat költeni, gondolom itthon is tud.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése