2023. október 4., szerda

Az energiaelmaradás törvénye

A Felcsút-Kádéenpé két jelentéktelen képviselője úgy gondolhatta, kurva régen látszottak már rendesen a nyilvánosságban, úgyhogy gurítottak gyorsan valami ostobaságot. A Hollik-Nacsa humorbonbon páros betiltaná az energiaitalokat a 18 év alattiak számára. Na ja, a koffein öl, ha például az ember megeszik akár csak két-három kiló koffeint, felrobban a szíve, és az orrán folyik ki az agya, különösen tizennyolc alatt, mert amint szavazati jogot kap valaki, rögtön bírni fogja a napi harminc presszókávét, még úgy is, hogy amúgy energiaitalban fürdik, és nemzeti dohányboltot szív.

Viszont nem kellene itt megállni. Tiltsuk be  cukrot, rémesen ártalmas egy cucc, elég egyszer-kétszer megemelni egy ötven kilós cukroszsákot, és máris tisztára beáll az ember dereka tőle. A vízbe meg bele lehet fulladni, az ablakon ki lehet esni, a konyhakéssel meg véletlenül le lehet szúrni a szomszédot, csak mert nehezményezi, ha az ember hangosan szereti a Napalm Death-et. Veszélyesek még az autók is, a statisztikák szerint minden (de tényleg, minden) autóbalesetben részt vesz legalább egy autó is, sőt, a gyilkosságért elítélt bűnözők 99,8%-a ült már autóban! Véletlen?

A fiatalokra mindezek mellett komoly veszélyt jelent az internetes wilágháló, mert az javarészt pornóból, életmód-tippekből és politikai propagandából áll. Ezeket külön-külön nehéz lenne szabályozni, tiltsuk be az internetet, tokkal-vonóval, és nem lesz rá több gond. Pontosabban tiltsuk be 18 alatt (akkortól lehessen rá jogosítványt szerezni), de cserébe mondjuk legyen alanyi jogon ingyenes 48 felett, ez szerintem egy egészséges kompromisszum lenne. Ha már 49 vagyok...

toxel.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése