2023. október 9., hétfő

Kattintós minekmentoda

Tegnap meghalt Sólyom László, ennél többet nem is tudni, hogy például miben, de egy volt köztássaági elnöknél az ilyesmit ugye kötelező megírni. Viszont egyetlen „cikket“ sem találtam, ami egy bittel is több információt tartalmazott volna címénél (Meghalt. Pont.), de gondolom azért hozzám hasonlóan jó sokan kattintgattak ezekre, hadd pörögjön az adott oldal számlálója. Érdemi infó nélkül ez viszont egy kicsit hullarablás, feltolják vele a látogatottságot, a minek. 

Érdekesebbek viszont a kommentek, amiket főleg a Mandinerről tudtam begyűjteni, mert a HVG-n nem lehet kommentelni a hírt, máshol meg mást sem, úgyhogy marad ez a magát konzervatívnak nevező, széljobbra hajló, sírva vigadós vicclap, ahol aztán el is szabadult a horda, a morális lecsúszás vezérfonala mentén.

Volt pár hozzászólás, ami csak a sima „nyugodjék békében“ sablont hozta, de ebből tényleg kevés akadt még tegnap késő délután, aztán volt (hasonlóan kevés) egyrészt-másrésztező tökvakarás, de a többség két lábban szállt bele Sólyomba, ami ugyan nagyon nem ízléses, de jellemző, és egyáltalán, a fotelnáci inkvizítoroknak mikor volt ízlésük valaha?
Néhány jellemző darab tőlük, saját kiragadásomban:

„Azért Lucifernek sem könnyű, ilyenekkel találkozni.“
„Már egy nagy üstben van......“
„Isten bocsássa meg neki a magyarok ellen elkövetett bűneit.“
„A módszerváltás legkártékonyabbjai, helytartói közé tartozott."
„a jelentéktelenségen és a szervilizmuson kívül nem sok minden más jut eszembe róla“
„Köszönünk mindent László ! Á VHS és Komcsi káderek“

Ez utóbbinál nem értem pontosan, mi köze a néhainak a VHS-hez túl azon hogy biztos volt neki is videója, sőt az is lehet, hogy később DVD-je is, amekkora tudós volt. De a legdurvább hozzászólás a következő, mondanám rá, hogy részemről no comment, azt majd meglátjuk:

„Halottról jót, vagy semmit: JÓ, HOGY MEGHALT! Tízezrek igazsága húllt porba emijatt a féreg miatt!“

Na jó, azért a szerző vélhető morális tartása és általában vett emberi minősége mellett nem lehet elmenni szó nélkül, mint ahogy a helyesírása mellett sem. Csak azt nem értem, hogy írásban MIÉRT KIABÁL?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése