2023. október 18., szerda

Most mér'? Slash is reklámozott vodkát!

Seszták M. exminiszter-képviselő, aki ennek ellenére egy exminisztert sem képvisel, mármint magán kívül, megint nagyot ment. Pedig saját bevallása szerint sem volt magán kívül. (Nem úgy, mint a múltkor, mikor arról delirált, hogy nyugaton  kirúgják a munkahelyéről azt, aki felvállalja kereszténységét, sőt börtönbe is csukják! Mondjuk volt benne annyi önmérséklet, hogy az amfiteátrumban oroszlánok elé vetést, már ő sem merte behazudni.)

Mostanában meg, mint minden mezei talpas felcsútista képviselő, tetszőleges rendezvényeken nyomul, felavat, átad, beszédében jövőképet vázol, gyakorlatilag lehajol minden prököltfesztiválért, óvodai anyák napjáért vagy emésztőgödör-átadásért, hogy legyen kontent a fészbukon. Róla, a nép egyszerű gyermekéről, aki érti a mindenki nyelvét.

De nem elég elővigyázatos, úgyhogy bele-beleszalad pofonokba, amiket jobbára magának oszt ki, mert hát nem érdekli sem a felújított bicikliút, sem a helyi nótafesztivál, ő csak látszani akar, a kapcsolódó tartalomtól függetlenül. Így aztán a saját választókerületében (aminek a képviselője, persze ettől még a nevén lehet a fél járás, fenetuggya) valami italnagyker által rendezett családi napon ajándékcsomagokat adott át a gyerekeknek. (Azt nem tudni hogy adta vagy csak átadta az ajándékokat, pedig ez nagyon nem mindegy.) Mégpedig ízléses és praktikus, vodkát reklámozó tatyókban.

Mert hogy nem az ő dolga volt bezacskózni a cuccot, szerintem megvenni és kifizetni se, jó eséllyel a cég ajánlotta fel a jutalomkönyveket meg ilyeneket, ő csak átadott. Legalább is ez a tipikus felcsútista tempó, lám az új magyar Nobel-díjasokra is olyan kibaszott büszkék, hogy máris kormányzati hirdetéseket gyártottak, hadd veszítse el közpént jellegét még pár zsák pénz.

De ez a vodkás csomagolás, ez kiütötte a biztosítékot az ellenzéknél (ki a kicsi balfaszkodást nem becsüli, egy sokkal nagyobbat kap helyette), felkérdezték a legesleg főügyészt, hogy akkor ez most így hogy? Mire a főleg ügyész azt reagálta, hogy akkor ezt most feljelentésként értékeli, és eljárást indít „a züllött életmód folytatására rábírni törekvéssel elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt”.  Szép, nem? És ez a pazar szaknyelv, komolyan, innentől próbálom majd én is beleépíteni a dumámba, hogy „rábrni törekvéssel elkövetett“, csak mert olan stílusos.

Gondolom Seszták exvalakinek ettől még nem lesz semmi baja (ő csak átadott, és egyébként is, ott se volt), de lehet mutogatni főleg külföldön, hogy nálunk milyen példás szigorral működik a főfő ügyészség. Ha a középkorban a filozófia csak a teológia szolgálólánya volt, akkor a nyelvművelő ügyészség a kormányzti propaganda kurvája. Vagyis egy-egy dologra jó, de nem várnak tőle sokat, már a rendszerszintű kussoláson túl, a fontos ügyek tekintetében.

A művész, Black Death Vodka pólóban, bár
ahogy nézem, whiskyt iszsik.
(a fácséról nyúlva)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése