Valami Puzsér-FAM kontentet hallgattam délelőtt, takarítás közben (ha jól tévedek az Apu azért iszik, mert te sírsz valamelyik hőzöngését), ahol szóba került, hogy kik a legigénytelenebb humoristák kis hazánkban, evör. A legjobb amúgy Karinthy Frigyes lett, a legrosszabb meg az, aki szerintem is. És bár megmondóembereink nem osztottak ezüst- és bronzérmet, én azért megteszem. (Jut szembe, ha valaki nem tudná ki az a FAM, nos ő Farkas Attila Márton, a fészbukon Martin Ethelwolf, buddhista egyiptológus, poszt-Horthy nosztalgiában szenvedő, unikumra fröccsöző, talán már nem teljesen underground, mindenhez is értő szókimondó. Nagyjából bírom, még akkor is, ha épp nem értek vele egyet, ami azért nagy szó.) A negatív humor dobogósai nálam pedig ezek itt:
Az első helyezett a legócskább magyar "humoristák" mezőnyében egyértelműen az Irigyhón Aljmirigy. Ők azok, akik sosem voltak viccesek, de erőltetett vicceskedéseikkel bármikor kiválthatták az emberből a szekundert szégyent, aztán ahogy nőtt a népszerűségük, úgy kezdett a kínosság-faktoruk is lassan a Holdig érni. Mára már szerencsére perifériális szereplői a hazai celebkedésnek, főzős realitykben meg seggencsúszós-tortadobálós "vetélkedőkben" még fel-fel tűnnek (jobbára ismétlésekben), de talán ott tartanak, ahol mindig is kellet volna: a falunapok "sztárjaiként" nyomhatják a félplaybacket, arccal a gázsi, meg az önkormányzati birkapörkölt felé.
Ezt ráadásul egyszerre több helyen is tudják, ugyanabban az idősávban, mert egy-egy haknira elég két-három arc, míg a többiek valahol máshol alázzák meg magukat, fellépés címén. Mert a menedzsmentjük anno elfelejtett karaktereket kitalálni nekik, így aztán bármelyik figura behelyettesíthető bármelyikkel, csak otthon ne felejtsék a pendrájvot, az éneksávokkal. Az Aljmirigy egy kulturális szőnyegbombázás, igazából a hágai bíróság előtt lenne a helyük, nem a Blikk apróbetűs rovatában.
Ezüstérmes másodhelyezett Baginacsa Olivánvér, a nagyképűséggel elegyített humortalanság sziámi ikertornyai, akik a legendák, és saját szelektív memóriám szerint is, eleinte még kicsit viccesek voltak, de ebből mára csak egy erőltetett póz maradt, hogy ők aztán a kurva nagy humoristák. A nagybetűs Szakma!
Pedig például a Nacsa nevű irritálóbb alak, ma már csak annyit tud, hogy próbál valami polgári-konzervatív ikon lenni a humor frontján (a humorérzékkel vívott egyre reménytelenebb küzdelmében), ami főleg abban nyilvánul meg, hogy díszzsebkendőt gyűr a zakója felső zsebébe, és felhúzott orral, affektálva beszél baromságokat. Iván nevű oldalkocsijával kiegészülve pedig, ők ketten a legrosszabb értelemben vett humoripar Kordagyuri-Klárikámja. Kábé annyira viccesek, mint egy cserbenhagyásos gázolás.
Harmadik dobogósom pedig a néhai Sas Jóska és köre, akik évtizedeken átívelő módon vitték tökélyre a prosztó igénytelenséget, a szebb napokat is látott Mikroszkóp Színpad publikuma (meg balsors sújtotta tévénézők) szeme láttára. Csasztuska-stílusban előadott műcigány műdalok, kocsmai színvonalú aktuálpolitikai tartalommal, ezer éves, már a saját korukban is kínos hacsekéssajók balfaszul modernizált változatai, a Sas bácsi által - arcára erőletetett/ fagyott mosoly kíséretében - performált közönségtapsoltatások , és egyáltalán, annak eljátszása, hogy ez a "kabaré", ez egy nemes und művészi hagyomány egyenes ági folytatása, avagy leszármazottja. Pedig még a zabigyereke se volt soha.
A manapság meghonosodott sztendaposok nagy része showt se érdemel, ahogy nézem, kábé kétharmaduk eleve a fogyóeszköz, azaz feltűnik-egyszer-háromszor a tévében, aztán már csak a jutyúb őrzi médiajelenlétüket, és nekik is maradnak falunapok, meg az igénytelenebb céges bulik, ahol nem akarnak sokat költeni a fellépőre. Akik még elég jók, mint Bödőcs (ő azért elég önismétlő mostanában, és kezd kissé elripacsosodni), vagy Kőhalmi, azok meg egyre inkább íróba mennek át, és ha az egyik ír egy könyvet, akkor a másiknak is kell kettőt.
Úgyhogy nekem egyre inkább maradnak a britek, mint Jack Dee, Ricky Gervais, Russel Brand (körülötte most pont áll a metoo-bál), vagy Omid Djalili, aki neve, meg az előadásaiban (csak ott) használt vicces perzsa akcentusa ellenére eredeti Londoni, azon belül is Kensigton & Chelsea szülötte. Na ők, viccesek, akkor is ha időnként botrányosak. A három dobogós humortalan viszont szimplán csak botrányos (volt), és nem mindig csak kulturális értelemben.
RB például nem csak játszott már rockzenészt, de maga is az. Az is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése