Jó hogy vége a hatvanas éveknek, és nem jön újra el - visította egykor a Kispál és a Borz és milyen igazuk volt! Eleve mi értelme volt a hatvanas éveknek, mikor én még nem is éltem (hát, nekem nyilván nem sok, leszámítva némi Beatles-t), de a Hullócsillag című 2006-os film tényleg akkora semmit mutat be, hogy annak hiánya egyáltalán nem fáj. (Miközben persze érdekes ontológiai probléma, hogy a semmi hiánya az valami-e? Talán egy kicsit, esetleg eléggé, de a semmi utoljára akkor hiányzott, mikor sikertelenül próbáltam buddhista lenni, még a múlt század vége felé.)
A Hullócsillag (Factory Girl) főszereplője egy huszonéves csaj (Sienna Miller), valami déli olajmágnás családból, ahol visszajáró vendég a Szekszuális Zaklatás Panda, a lány meg testvérei így visszajáró vendégek a zárt osztályon, de aztán Edie lelép valami művészeti főiskolára, onnan meg New Yorkba. A film igazából itt kezdődik, hogy egyszer csak a nagyváros, ahol összeismerkedik Andy Warhollal (Guy Pearce), akit pont olyan üresfejű pózőrnek ábrázolnak, amilyen a valóságban lehetett, és valamiféle híresség lesz belőle, magazin-címoldalak, szex és drog és rakendroll. Bár a rakendroll az itt valami nyávogós, pszichedelikus popzene, de legalább jól rímel a főhős egyre üresebb életére, és egyre nyilvánvalóbb szétcsúszására. (Egyébként is, már az elején közli, hogy túl rövid az életvonala, és nem éli meg a harmincat, mondjuk ezen dolgozik maga is.)
mafab.hu
Amúgy szinte végig úgy tűnik, hogy Warhol az igazi főszereplő, aki egyrészt az érzelemmenetes pszichopata prototípusa, másrészt meg a annyira sérülékeny lélek, hogy mindig csak álarc mögött láthatjuk, ahogy farkakról beszél, meg hogy nagyon rossz filmeket szeretne csinálni. Persze jobban belegondolva, lehet hogy nincs is lelke, csak egója van, és az a sérülékeny, ami meg egy pszichopatánál úgyszólván a természetes működésmód.
Minden esetre a világa üres, és ez az üresség szippantja fel Edie-t, nem is olyan lassan. Igen hamar lesz belőle vérbeli Factory Girl (Warhol műtermét/ stúdióját/ főhadiszállását hívták úgy, hogy A Gyár), ahol alap hogy az alkotás helyett pózolás van, az élmények helyett drogok, érzelmek helyett meg hisztibe hajló nyavalygás. Az egyik kulcsjelent épp az, mikor Edie kvázi-pasija Chuck (Hayden Christensen) alaposan megalázza Warholt, pedig csak annyit mond neki valami „próbafelvétel“ alkalmával, hogy „Rendezz meg!“. De Nagy Művész ( a sleppjének csak Drella) nem tud rendezni, festeni se nagyon, ötlete meg annyi van a saját alkotásaival kapcsolatban is, hogy valami majd úgyis lesz belőlük a végén. Edie halálhírére meg annyit reagál a végén, hogy, hát igazából nem is ismerte, persze nem is kell ismerni valakit ahhoz, hogy nettó emberi roncsot csináljunk belőle.
Szomorú egy film ez, de legalább jobban értem, miért is utáltam mindig Andy Warholt, meg azt az egész nagy kupac trágyát, amit létrehozott. A Warhol-jelenség taszító, mint kutyaszar a lábtörlődön, egy napos őszi reggelen.
p.s. Ha ez nem lenne világos, Edie, azaz Edith Minturn Sedgwick Post (1943-1971) létező személy volt, 28 évesen halt meg túladagolásban, egy hosszabb elvonó után, és elnézve a fényképeit, Sienna Miller tényleg nagyon jól adta vissza, milyen is lehetett, gondolom nem csak kívülről. Mondom, szomorú egy film ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése