- Én félek az áramtól! Tudod Ica, én nagyon félek az áramtól, múltkor is láttam a tévében, hogy valakit halálra... izé.... baszott, vagy hogy kell ezt mondani - darálja Átlagosné Gurulós Néni a járdaszigeten, Teszkóból jövet és Paranoiába menet. Mert, mint másodperceken belül a kontextusból kiderült (és hát mentem velük hallótávolságra, ha már arra haladtak, amerre én is lakom, nem tehettem másként) kiégett egy villanykörte, volt is otthon tartalék, de Néni néni nem merte kicserélni, így este inkább gyertyafényél olvasta a Sztori Magazint. Mert a fia épp Németbe' van, valami munkaügyben dolgozik, és nem lehetett áthívni, hogy figyelj Balázska, te tényleg itt laksz a közelbe Nagykanizsán, gyere már át kicserélni a villanyt! A körteégőt.
Néni néni biztos vagy másfél évszázadot bolyongott a bardóban, a buddhisták szerinti köztes létben, mielőtt 19. századi uradalmi cselédből ide reinkarnálódott, de úgy, hogy hozta a beidegződéseit, így aztán az is csoda, hogy képes olyan lakásban lakni, ahol van áram. Meg vezetékes, víz, fűtés, csatorna, térerő. Mert ő még a gémeskútról húzta a wifit, az áramról meg azt tudta, hogy jól vezeti a petróleumlámpa, bár nem világít tőle.
De most fél. Hangosan, hogy a fél utca hallja, aztán egy laza mozdulattal húzza át a gurulós szatyrát a hatsávos főútvonalon, igazából körül se nézve, ami cirkuszi számnak mondjuk még gyenge, életveszély-okozásnak viszont talán túl erős. Három kamionsofőr kap infarktust egy ritmusra a mutatványától, pedig ők nem is félnek, de egyiküknek sem szerepel a bakancslistáján, hogy egyszer passzírozott öregasszonyt készítenek munka közben, nem jól átsütve, hanem amúgy véresen.
Hát, így megy ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése