Semmilyen érvénytelensége

„Magyarország továbbra is erős bástya a keresztény világban.” - üzeni urbi et orbi (Urbánnak és Orbánnak? De ki lehet az első fazon?) Semmilyen Zsót, a fene se tudja miért felelős miniszterelnök-helyettes, a kádénepé elnöke, és tagságának tíz százaléka, valamint a Szánalmas Dzsentroidok Vadásztársaság nótafája.

Pedig pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy Agyarország erős rés a kereszténység bástyáján, ha már - a népszámlálási adatok szerin -  húsz év alatt megfeleződött a magukat semjéni szektájába sorolók száma. ( A római, az kaotikus egy ház.) Ebben persze már benne lehetnek azok is, akiket csecsemőkorukban, megkérdezésük nélkül dugtak a szenteltvíz alá, és azóta is minden második karácsonykor elmennek misére (de nem az éjfélire, addigra már beüt a vodkáspezsgő, inkább szépen másnap, másnaposan de megszokásból), amúgy a Tízparancsolatból ötöt tudnak felsorolni, de azokat sem tartják be.

És benne vannak természetesen a komoly, gyakorló hívek is, csak a „Melyik felekezethez tartozik Ön?“ típusú kérdések a lehető legérvénytelenebb mérőeszközök.  Hiszen semmit sem árulnak el a vallásosságról, annak dimenzióiról (mint a hit, az erkölcsi szabályok követése, az egyházához való viszony stb.), szóval gőzünk sincs, mi a frászt jelent mikor valaki katolikusnak, evangélikusnak vagy buddhistának nevezi magát, mondjuk mennyire van képben, mit is jelent egyik vagy másik tanítása és gyakorlata.

Kis kutatásmódszertan: egy vizsgálat megbízható  akkor, ha hasonló feltételekkel (hasonló méretű és reprezentativitású minta, hasonlókérdések mondjuk egy kérdőívben, ilyenek) megismételve hasonló eredményt kapunk, és érvényes akkor, ha a mérőeszközzel, ez esetben egy kérdőívvel, tényleg azt mérjük, amit szeretnénk. 

Mert ez utóbbi nagyon nem evidens. Ha például én az alkoholizmus elterjedtségét mérném, és ezért nekiszegezem a kérdést a válaszadóknak, hogy „Alkoholista-e Ön?“, akkor kilencvenöt-kilencvennyolc százalék vágja rá, hogy „Á, dehogy!“, esetleg: „Hát megiszom a magamét, de csak mint mindenki, mondjuk a Géza, az alkesz, az nagyon!“ 

A kérdés egyszerűen nem az alkoholizmus meglétét méri, hanem a vele kapcsolatos tipikus attitűd, a tagadás elterjedtségét. Sablonos kérdésre sablonválasz, erősen függetlenedve a tényleges helyzettől.

Ez analóg azzal, mikor megkérdezzük valakitől, „Hogy vagy“, ő rávágja hogy „Kösz, jól“, de ettől egy centivel sem kerültünk közelebb ahhoz, mi is a helyzet a másikkal. Sőt, a kérdésből az sem derül ki, érdekel-e minket egyáltalán, így a kérdezett sem tudja, mit is reagáljon, ezért marad a sablonválaszos biztonsági játék, hogy kösz, jól. Így aztán a „Hogy vagy“ egy nagyon megbízható mérőeszköz, és egyben rohadtul érvénytelen. Mert ha százszor feltesszük, száz különböző szituációban, harminckét különböző embernek, kilencvenpárszor kapjuk vissza  a kösszjólt. Megbízhatóan. Ám ha véletlenül tényleg érdekelne, hogy van az illető, nos az pont nem fog kiderülni, erre a kérdésre senki sem szedi elő a táskájából a kórházi zárójelentését, hogy nézd, tropára mentek a veséim, már az is fáj ha a pisilésre gondolok. 

Vagyis jellemzően minél megbízhatóbb egy kérdés (vagy kérdések sora, mint mérőeszköz) annál érvénytelenebb, hisz annál kiszámíthatóbban jön rá a sablonválasz, és fordítva, minél érvényesebb (azaz minél részletesebben, árnyaltabban, a  válaszadóra szabva közelít a témához), annál megbízhatatlanabb, mert máskor, másokkal teljesen eltérő eredmény jöhet ki. Ennyi a vulgármódszertan szeminárium mára, de nem fogom kikérdezni.

A népszámlás vallási kérdése tehát biztosan érvénytelen, de lehet hogy elég megbízható, bár igazából az utóbbit is tudja fene, hisz a tíz évvel ezelőttihez képest is nagyot nőtt vallásosság kérdésére nem válaszolók száma, szóval azt tudjuk, hogy ebből nem tudunk meg semmi komolyan vehetőt. Azért lehet néhány ötlet (avagy hipotézis), mitől feleződtek le a kaotikus hitvallók:

- Ezek a mai fiatalok már kisebb arányban fogékonyak az egyházi tanításra (rítusokra, szabályokra), nem az ő világuk, ezért elöregedőben a nyáj, húsz év alatt így sokan meghaltak közülük, akik helyére nem lépett hasonló mennyiségű fiatalabb.

- Régebben majdnem mindenki automatikusan katolikusnak jelölte magát, akit annak kereszteltek, és karácsonykor meg húsvétkor elment egy-egy misére, csak úgy rutinból. De ma már valahogy sokkal tudatosabbak vagyunk e téren, és az efféle - igazából nem hívő, maximum agnosztikus, és semmiképp sem intézményes értelemben vallásos - alakok, már nem sorolják magukat, nem csak az r.kat., de semmilyen egyházhoz.

- És persze lehet, hogy tényleg túl sokan ábrándultak ki a Vatikán-projektből, tekintettel a folyamatosan kibukó pedofil és egyéb zaklatási ügyekre (meg a főpapok ezekről való mély kussolására), kis hazánkban erre jön még rá az egyház gátlástalan dörgölőzése az amúgy is undorító kormányzathoz, ami nem mellesleg a felvilágosodás megtagadása (állam és egyház elválasztása, ugyebár), ami viszont pont a főpapságnak nincs is ellenére. Mármint a megtagadás. Ezen elképzelés értelmében lehet, hogy tényleg durván csökkent a komoly követők száma, nem biztos hogy a felére, de az is lehet.

A három hipotézis (van még a fejemben vagy öt, de az már nyilván senki sem érdekel, mondjuk lehet hogy ezek sem) feltehetően együttesen hat, csak épp azt nem tudni, hogy milyen arányban, mert egy népszámlálás nem foglalkozik olyan apróságokkal, hogy legalább minimálisan érvényesek legyenek a belőle nyert adatok.

A politikusok és hűbéri propagandistáik meg épp ezzel élnek vissza, hogy egy érvénytelen adat igazából bárhogy interpretálható, csak az aktuális hatalmi érdekeket kell szem előtt tartani, és máris lehetünk a  kereszténység erős bástyája. (Na ja, nálunk még keresztényvédelmi államtitkár is van, aki csak akkor kussol, ha épp a keresztény örményeket űzik el Karabahból fegyveres grúzok. Izé... georgiaiak, bár ezt én már sosem fogom megszokni, Georgia egy déli állam au USA-ban.)

Lehetünk tehát erős bástya, vagy rés a pajzson, dolgos népünk vagy mélykonzervatív keresztény, vagy pont hogy felvilágosult pozitivista, bármelyik mehet (mint a posztmodern jelmondata: anything goes), elvégre a világ csak akarat és képzet - ahogy képzelte Arthur Schopenhauer, aki nem is volt rossz filozófus, csak egy önmagába zárt mániákus.