2023. október 7., szombat

Az ősbűnben fogant ősellenség

Mégis túlélte az uborkaszezont a világnézeti harc, volt egy kis napszúrása, de újra dübörög a szimbolikus autodafé a magát furcsa módon polgári-keresztény-konzervatívként definiáló szekértábor körüli lövészárokban. Most azt a szép címet láttam meg a Mandineren (a minekmentemoda-paradigma jegyében), hogy „Miért undorítóak az ateisták?“

Jogos kérdés, igen jogos, magam is ismerek ateistákat, és mind egytől egyik undorító, többségük annyira, hogy nyálkás csíkot húz maga után és szarással szaporodik, nem csak a szája meg a lába büdös, de a szeme is, fertőtleníteni kell, amire ránéz. Az efféle ateista már gyerekkorában liberális, kamaszodván kommunista lesz, miközben folyton ateistára mossák az agyát az öregebb Lenin-fiúk. Így aztán az ateizmus annyira kitölti sötét lelkét és egyre csekélyebb tudatát, hogy mással már nem is foglalkozik.

Nem fürdik, nem takarít, szemetet eszik és écces kurvákat kúr, ha viszket neki középtájon, mert nem érdekli semmi, csak azt élvezi, hogy napi 0-24-ben ateista lehet. de annyira, hogy ateistásat is álmodik! Természetesen gyűlöli a keresztényeket, utálja a muszlimokat, leköpi a hindukat (miután marhasztéket reggelizett), a zsidókat lenézi, de piszkos kis üzleteket köt velük, sötét zsinagógák hátsó udvaraiban. Az agnosztikusokat meg lehülyézi, hisz arra se képesek hogy higgyenek valami hülye isten nemlétében, csak mellébeszélnek folyton. Egyfelől-másfelől, az megy csak nekik.

Mert az igazi ateista mindig harcos, lázadó, egy soklövetű szellemi rohamosztagos, akit már akkor is le kéne rugdalni a lépcsőn, ha csak otthon a négy fal között istentagadózik. De nem csak  ott, mindenhol mérgezi a szellemi életet olyan baromságokkal, hogy ősrobbanás, meg evolúció, mert nem olvassa a Bibliát, mondjuk nem is tudná, hisz igazából olvasni sem tud. Darwint meg Marxot is csak kifestőkönyvben „olvasott“, de rohadt büszke a fene nagy műveletlenségére, hogy olyan szavakat ismer, mint „dialektika“, „kromoszóma“ vagy „kozmikus háttérsugárzás“, pedig ezeknek az égvilágon semmi értelmük sincs.  A hülye ateistája meg világmagyarázatokat hazudozik össze velük.

Azt hiszi ugyanis, hogy a demokrácia azt jelenti, hogy neki lehet véleménye mindenről és akármiről, pedig a demokrácia az olyan, hogy az Isten Adta nép megválasztja a Kedves Vezetőt, aki a hittel eltöltekezve, a nagy isteni kegyelem fényénél megmondja, hogy innentől kinek van kuss. Nagyon demokratikusan felhatalmazva.
Igazából egy ateista az nem potenciális terrorista, hanem már konkrét, attól a pillanattól, hogy kinyitja a száját (ami ugye büdös), és mond valamit. Régen minden jobb volt, régebben kivágták a nyelvüket, még régebben máglyára sütötték őket élve, na olyankor kellett volna megkérdezni, hogy fele se barátom, legalább a lelkedet megmenti-e most az a fene nagy ateizmus? Vagy így utólag belegondolva, nem lett volna jobb fizetni az egyházi adót, köcsög?

Így kell ezekkel beszélni most is, mert mi szeretnénk, nagyon szeretnénk gyakorolni feléjük a krisztusi megbocsátást, de ezek a mocskok csak nem akarnak a taknyukon meg vérükön csúszva könyörögni érte.

spreadshirt.ca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése