2020. december 23., szerda

A kegyelmes úr elmebaja

Trampli Donáld, az amerikai történelem valaha volt legnarancssárgább fejű elnöke, most már tényleg a végső szétesés jeleit mutatja. Hiszen még mindig kitart amellett, hogy ő nyerte a választást, méghozzá soha nem látott fölénnyel, és lassan polgárháborút vizionál, melyben természetesen ő a Grál-lovag, a demokraták meg a lovagok, akik azt mondják: Ni!

De arra a kis időre, ami a fehér házban még jut neki, igyekszik közjogilag hasznosítani magát, most például elnöki kegyelmet adott jó pár embernek. Többségük egyszerű, kétkezi sikkasztó, adócsaló és okirat-hamisító republikánus komisszár (inkluzíve volt kongresszusi képviselő, kampánymenedzser, vagy trampista ügyvéd a Tramp-listáról), de van köztük négy fazon, akik egy 2007-es iraki mészárlásért felelősek. 
Az illetők ráadásul nem katonaként nyírtak ki tizennégy civilt (köztük egy kilenc éves fiút), hanem egy privát biztonsági cég alkalmazottaiként, ami persze megint csak gáz, mert mit kerestek egy háborús övezetben? De 2015-ben végre elítélték őket, egyikük életfogytot kapott, a másik három fejenként harminc évet. Idáig, mert mostantól szabad emberek, és amilyen szar hely lett Amerika, lehet hogy csak centikre vannak attól, hogy hősként ünnepeljék őket. (Nyilván vannak azok a whiskytől lukacsos agyú, fegyverbuzi redneckek, akik számára már most is azok, de hát ők Tramplit is szépnek látják, és főleg okosnak.)
A leköszönni kurvára nem akaró, még pont elnöknél már régóta nem azt figyeljük, amit mond (azt minek?), hanem amit tesz, és speciel ezzel a kegyelmezősdivel kiírta volna magát a szalonképes politikai vezetők közül, ha valaha is oda tartozott volna.

pinterest.com

Amúgy Trampli valamelyik oldalági rokona (talán pszichológus, most nincs kedvem utánanézni) azt nyilatkozta, hogy hősünk nem tud veszíteni legalább is úgy nem, hogy utána ne kenje el valahogy a számára kínos tényeket. Márpedig a választásnál nincs mit kenni a hova, úgyhogy a rokon szerint legkésőbb Biden január 20-án esedékes beiktatása alkalmából jön a generál-idegösszeomlás.
Már ha. Mert a jelenlegi, a valóságtól egyre távolodó világértelmezése miatt, lehet hogy addigra a mentális deficit hősi halottja lesz, miután belefullad egy közeli tóba, hisz akkorra már abban is biztos lesz, hogy képes a vízen járni. Vagy esetleg helikopter nélküli légi városnézésre indul New York felett, mert az akad be neki, hogy tud repülni, és/vagy dokumentumfilmek nézte a Birdman című  mozit, aminek a végén Michael Keaton mutatja be ezt a formagyakorlatot.

De legalább addig se iszik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése