2020. december 16., szerda

Pásztorok, pásztorok, ti melyikek vagytok?

Valami alapvetően vicces jött szembe még tegnap este az Indexen. A Vatikánban ugyanis újítottak kicsit a hagyományos, életnagyságú betlehemen, enyhén szólva is kétes sikerrel. Én meg bizonytalan vagyok, hogy a szoknyás agglegényeknek akkor most mégis csak van humorérzékük, vagy simán csak teljesen valóságidegen módon bénák?

index.hu

A műalkotás elemzése embert próbáló feladat mert eddig úgy tudtuk, hogy a római kaotikus egyház nem kifejezetten érzi magáénak az "ősi idegenek" paleo-asztronautikai paradigmáját. Szerintük Jézus nem egy messziről jött űrhajós volt, miként a három királyok sem a Galaktikus Moszadnak dolgoztak, és Máriát tényleg a szentlélek kufircolta szűzzé.  Ebbe az értelmezési keretbe nehezen illeszthető be Darth Vader viking avatárja a bal szélen (pláne, mert a sötét nagyúr tuti szélsőjobbos lenne mifelénk), meg a szkafanderes űrhajós mellette, bár lehet hogy ő egy űrsétára készülő birodalmi rohamosztagos, tekintettel a fehér cuccára. 
És akkor adódik is egy megfejtés: Ő  és Vader ugyebár a Star Wars-ból jöttek vendégszerepelni, és most is egy csillagra vadásznak, konkrétan a betlehemire, csak aktuálisan épp rossz helyen keresik, a Vatikánban nincs ilyesmi, ott a barokkos-feudális poszt-kereszténység lakik. (Viszont az is kiderül végre, hogy ha Vader ott volt Jézus születésénél, akkor a yavini, meg az endori csata nem is volt olyan réges-régen, abban  a messzi-messzi galaxisban, csak nagyjából kétezer földi éve, ami egy galaxis számára annyi, mint az éhes Godzillának egy kaszinótojás.)

index.hu

Ezen a második képen pedig jól látható, hogy a középső alak, aki feltehetően Gábriel arkangyal (vagy Nagyjézus, esetleg Szűz Mária, de akkor ki a másik csaj?) ugyan kimagaslik a nép közül, de ennek ára van. Először is rendelkezik ugyan glóriával, de az nem igazán éteri, inkább afféle bizánci jellegű hardveres megoldás, miközben biztos rendszeresen túlmelegszik a processzora is, ezért van szüksége a rengeteg hűtőbordára. Nyilván az ókori Júdeában még nem igazán bíztak a mozgó alkatrészekben, ezért nincs ventilátorral felszerelve az Úr küldötte. (Már ha tényleg ő az...) Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy az arkangyal váltóárammal működik, és az örvényáram nyomán keletkező hőleadás miatt van szüksége a fokozott hűtésre, bár lehet hogy a túlmelegedést pusztán az Isten iránti izzó szeretete okozza.

Hogy a robot szarvasmarhának mi a szerepe az üdvtörténetben azt tudja a fene, teológiailag nem vagyok elég művelt ennek megfejtéséhez. De az biztos, hogy jelenléte láthatóan frusztrálja a mellette visító libát, persze lehet, hogy a baromfi egyszerűen csak sejti, kit fognak feltálalni az esti sólet mellé. Ha Kolumbusz már felfedezte volna Amerikában a burgonyát, akkor el lehetne énekelni neki a méltán népszerűtlen gyerekdalt, hogy "Sós kútba tesznek/ Onnan is kivesznek/ Kerék alá tesznek/ Sült krumplival esznek". 
De nem, Kolumbusz elkésett ezzel, Amerikát meg Jézus fedezte fel magának, tessenek csak megkérdezni egy tetszőleges mormont.
Az előtérben látható piros csomagban meg vagy az Égi Kisded van, vagy az Alien-ből ismert xenomorf ragadozó arctámadó jellegű, mobil szaporítószerve. Innen nézve már logikus Darth Viking jelenléte, elvégre valakinek ki kell nyírnia majd a pokol küldöttének tekintett idegent, ha esetleg ő mászna elő Mária hasából a Megváltó helyett, egy belülről kezdeményezett császármetszés által.

Amúgy többen azt mondják eme rendhagyó betlehemre, hogy igen nagyon posztmodern, pedig dehogy. Nem kell minden sületlenséget posztmodernnek hívni, csak mert nem találunk benne értelmet, lehet hogy valóban egy szimpla sületlenség. 
Tényleg nem tudom, mit szednek azok ott a Vatikánban, de én nem kérek belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése